Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a PDSZ a béremelések miatt
A szakszervezet nehezményezi, hogy a rendvédelmi dolgozók emelést kaptak, a pedagógusok fizetését viszont továbbra sem emelték.
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete), miután a Belügyminisztérium miniszterhelyettese bejelentette, hogy két lépcsős béremelést kapnak a rendőrök és a katonák.Mint írják, jogosnak tartják a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelését, de elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését is. "A pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában még többet! Közeledik az új tanév kezdete. Az óvodák, iskolák súlyos szakemberhiányban szenvednek! A szakos ellátottság már nemcsak nagyvárosoktól távoli kistelepüléseken, de a megyeszékhelyeken és a fővárosban is elégtelen, és ha nem történik a fizetések és a munkaterhelés vonatkozásában érzékelhető változás, ez a helyzet rohamosan romlani fog" - olvasható a nyílt levélben.
A szakszervezet a kata szigorítását is nehezményezi: "Néhány nappal ezelőtt hozott intézkedéseikkel azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézművesfoglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki. Erre következett ráadásképpen a rezsiköltségeket érintő intézkedésük, ami közvetlen egzisztenciális veszélybe sodorja az alacsony keresetűeket" - írják.
A PDSZ azt kéri a miniszterelnöktől, hogy tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről, továbbá követelik a kisadózók adózásáról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, és arról szakmai és társadalmi egyeztetés megkezdését.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?