kapubanner for mobile

Nyugdíjszakértő: nagy bajban lesznek a katások

Egyre nagyobbra nyílik az olló a nyugdíjasok és az aktív keresők jövedelme között. A legnagyobb bajban a katázók lesznek, mert minden év katázás csak 0,6 év szolgálati időnek számít.

Egy negyvenéves, 400 ezer forint havi nettó bérrel rendelkező dolgozónak havi 114 ezer forinttal lesz kisebb a nyugdíja, mint a jelenlegi bére. Ahhoz, hogy a jelenlegi bérszintet elérje, havi 33 ezer forintot kell félretennie 25 éven keresztül 3-6 százalék közötti hozam mellett. Ha valaki 45 éves, havi 53 ezer forintot kellene befektetnie - hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő a novekedes.hu-nak adott interjújában.

Hozzátette: nyugdíjbiztosítással jelenleg 340 ezren rendelkeznek Magyarországon, az önkéntes nyugdíjpénztáraknak pedig valamivel több, mint egymillió tagja van, de csak hatszázezren fizetnek be rendszeresen számlájukra. Ám az adatok azt mutatják, hogy ezek a befizetések kisebbek a szükségesnél.

Különösen nagy bajban lesznek a katás vállalkozók, hiszen most 102 ezer forint az ötvenezer forint tételes adót fizető főállású katás járulékalapja, ami jóval alatta marad a 161 ezer forintos minimálbérnek.

Vagyis ez az alacsony összeg lesz az érintett időszakra vonatkozóan a nyugdíj számításának alapja. Tovább csökkenti a várható nyugdíj összegét, hogy a minimálbérnél kisebb járulékalap miatt arányosítani kell a nyugdíjszámítás során a szolgálati idő tartamát a járulékalap és a minimálbér arányában, így jelenleg egy év katás jogviszony csak 0,63 évet ér - hívta fel a figyelmet a nyugdíjszakértő.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíj melletti munka

A nyugdíj melletti munkavállalás az utóbbi években az egyik legkedvezőbb foglalkoztatási formává vált Magyarországon, mind a munkavállaló, mind a... Teljes cikk

Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása

A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk

Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk