kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 15 éve

Nyugdíjválság vs. pénztárválság

Napok vagy hetek kérdése, hogy Gyurcsány és az ellenzék, kiáll-e, hogy nyugdíjválságot kiáltson, vagy elég felhergelni Kósa Lajost, ő egy mondatban profin begyűrűzteti. A következő napokban a kormányzat és a nyugdíjreform megítélése a forint-euró árfolyam alakulásának függvényében változhat. Berta László jegyzete.

A Gyurcsány-Orbán parlamenti szópárbaj a rajongóknak és gyűlölködőknek szólt, nem egy lehetséges nyugdíjválság megelőzéséről. Élcelődhettek volna Putyin és Berlusconi közös vállalkozásairól, akkor sem tudnánk kevesebbet arról, honnan lesz nyugdíjunk a következő évtizedekben. Gyanús, hogy egy kétes kimenetelű modellprogram dübörög és nem a gazdaság.

A népesség azért nem is annyira tudatlan. A hetek óta tartó vita során eldőlt, hogy a magánnyugdíj-pénztárakhoz valós hűség a nyugdíj 70 százalékának elvesztését jelenti. A kormány erős kézzel egy irányba terel hárommillió pénztártagot, ami szerinte nem jelenti azt, hogy a döntés szabadsága elesett a harc mezején, de tegyük hozzá, azt sem, hogy az állami nyugdíj biztosabb lesz, mint az öngondoskodás egyéb formái, amikről persze nem kell lemondanunk. Rövid távon az euróhoz képest 290 forint közelébe csúszó forint okozhat problémát, mert a külföldi gazdasági elemzők és lapok erőteljes lendülettel összefüggésbe hozzák az euró gyengélkedésével a magyar gazdaság instabilitását, a forint támadhatóságát, elsősorban megemlítve a magánnyugdíj-pénztárak kisöprését. Napok vagy hetek kérdése, hogy Gyurcsány és az ellenzék, kiáll-e, hogy nyugdíjválságot kiáltson, vagy elég felhergelni Kósa Lajost, ő egy mondatban profin begyűrűzteti.

A megvilágosodás kevesek osztályrésze - lehet, hogy nekik van fülük a hallásra - és már megneszelték, hogy az élethosszig tartó munkavállalásban találjuk meg a jövőnk. Jobb hinni nekik, és nem azonmód benyakalni az ötven liter legális szeszt, mert soha nagyobb szükségünk nem lesz a józan, átható összpontosításra. Már ha komolyan vesszük a tisztán látó szakértők ötleteit, akik szerint az állami nyugdíjrendszer fenntartásának alapja, hogy kétmillió gyerek szülessen, ráadásul 2050-ig kétszer annyit vagy kétszer olyan hatékonyan kell dolgoznunk, mint eddig. Férfiak és nők keresik Matolcsy és Selmeczi cikázó tekintetében a választ az ősi dilemmára, hogy melyik égtáj felé el. Ha állami nyugdíjrendszerünk fenntartásához rövid időn belül valóban tengernyi utód érkezése kívánatos, ehhez lélekben egyesülni kevés. Jaj nekünk, ha nem kapunk kedvet és besül a nemzetszaporító mitológiai tett. Akkor majd kiderül, hogy a valóság hívó szavára képesek vagyunk-e reagálni, akár első lépésként dolgozhatnánk többet és kétszer olyan jól, hogy gazdagabbak, szebbek legyünk, mert ha nemzeti érzületünk a helyén van, családtámogatási rendszerünk szexi, akkor öregkorunk is finanszírozható lesz.

Talán a komolyság nem is hiányzik belőlünk, csak a tervezés. Mennyire haragudnak majd ránk a jövő generációk, ha kiviláglik, hogy az öregeket erejükön felül kell eltartaniuk. Miért nem lehetetlen ez? Ha az ellenzéknek lesz igaza - erre ötven százalék az esély - és a hiányok egyszeri befoltozására kell a magánnyugdíj-pénztári megtakarítás, azután miért hinnénk a biztosnak meghirdetett állami nyugdíj sérthetetlenségében - különben ma sem az -, mialatt az öngondoskodásban sem jeleskedtünk.

Hogy van-e mozgásterünk? Röviden nincs, bővebben annyi, hogy életünk végéig tartó tanulásba kezdünk, miáltal nélkülözhetetlen ősz vagy kopasz közmunkások leszünk. Különben még rosszabbul járunk, egy olyan program áldozataiként, aminél kockázatosabbat egy ennél bátrabb és felkészültebb kormány sem vállalhatott volna fel. Annyi biztos, hogy a két döntési lehetőség közül az egyik biztosan nem kedvező. Neves balos-liberális kötődésű közgazdászok arra biztatnak, hogy ne hagyjuk elveszni magánpénztári megtakarításainkat; sejtetve hogy 2014-ben jöhet a visszarendeződés, csak a maximum négy évig tartó ámokfutást kell túlélni. Most éppen halványabb tekintélyek, kevés rábeszélő erővel. De mi van akkor, ha a kormánynak lesz igaza, és a korántsem szelíd erőszak megmenti a nyugdíjakat. A pénztárak hozama lehet magasabb, befektetéseik biztonságosak, de nincs garancia arra, hogy a "magánnyugdíj lufi" nem pukkanhat ki. Akkor majd a szűklátókörű magyarok foghatják a fejüket és már hiába kívánkoznának az állam szűre alá, ott nem lesz hely a pénztárválság áldozatainak.

Ma sok választópolgár pártkötődésre való tekintet nélkül érzi úgy, hogy a bolondját járatják vele. Kellő bónusz híján szegény öregember lesz, de addig sem fog unatkozni. Az elkövetkező napokban a kormányzat és a nyugdíjreform megítélése a forint-euró árfolyam alakulásának függvényében változhat, és ha drasztikus a gyengülés, korai lesz kinyomtatni a volt pénztártagok tájékoztatására írt szórólapokat. Ha a kormány nem is veszít sokat társadalmi támogatásából, a nyugdíj előtt álló aktív rétegekre azonnal rástartolhat a többi párt, nagyobb sikerrel, mint korábban.

Ha szerencsénk lesz és megússzuk a nyugdíj- vagy pénztárválságot, akkor eltelik pár év, mire kiderül, hogyan sikeredett a nyugdíjrendszer átalakítása, melynek modellezés szakaszában egy egész ország részt vett. Egyszerűen hihetetlen lehetőséget kaptunk, hogy egymásra találjunk, sokasodjunk, dolgozzunk és eltávozzunk, ki nyugdíjas éveket maga mögött hagyva, ki meg csak úgy.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem mindenki vezető, aki annak látszik...(és bizony fejétől bűzlik a hal)

Csak úgy nyüzsögnek körülöttünk – de döntő többségükben inkább messze felettünk – a főnökök: cégvezetők, elnök-vezérigazgatók,... Teljes cikk

Az irodában töltött időtől függ a munkahelyi identitás és lojalitás?

HR Szubjektív rovatunkban Trencséni Zita, a Trans-Sped Kft. szervezetfejlesztési vezetője kérdez, miután válaszolt Pospischek Berta, a Deloitte Senior... Teljes cikk

Z generáció a tanácsadó cégeknél: Hogyan tanulhatnak és milyen kihívásokkal küzdhetnek?

HR Szubjektív rovatunkban Pospischek Berta, a Deloitte Senior HR Business Partnere kérdez, miután válaszolt Varga Botond, a VOIS Regional Reward, Policy &... Teljes cikk