kapubanner for mobile

Ők lettek a Közgazdasági Diákolimpia győztesei idén

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, Fekete Iván Csaba nyerte a 2021-2022-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét - közölte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

A versenyre csaknem 200 középiskolás jelentkezett az ország 29 településének 56 középiskolájából, valamint 11-en a Felvidékről és hárman a Vajdaságból.

A járványhelyzet miatt a vetélkedő írásbeli feladatait online oldották meg a versenyzők, akik közül kilencen jutottak be a döntőbe, ahol szóban adtak számot tudásukról a szakmai zsűri előtt. 

Az első öt helyezett képviselheti Magyarországot a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében, amelyet 2022 szeptemberében Budapesten rendeznek majd. Itt cseh, lengyel, szlovák, görög és a szervezők tervei szerint kínai diákokkal mérkőznek meg a legjobb magyar diákok. 

A Közgazdasági Diákolimpia nemzeti döntőjében második helyezést ért el Székács Márk, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója, harmadik lett Kuknyó Guidó, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja. 

A Magyar Közgazdasági Társaság 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel. Részben ehhez az együttműködéshez kapcsolódva a négy országban a 2021-2022-es tanévben is megrendezték a Közgazdasági Diákolimpiát. Az MKT szervező partnerei a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, valamint a Pénziránytű Alapítvány voltak.

Rajtuk kívül a nemzetközi döntőbe jutott Németh Regina, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumának tanulója és Sőregi Nóra, a budapesti BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanulója.

A vonatkozó kormányrendelet értelmében a nemzetközi döntőben dobogós helyezést elérő diákok 30 többletponttal gazdagodnak a szakirányú egyetemi felvételi eljárásban. 

 

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk

NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz

Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk