Palkovics: a lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik
Az oktatási államtitkár csütörtökön Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón elmondta a lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik meg pénteken a hazai iskolákban - írja az MTI.
Palkovics László azt mondta: ez lesz az első olyan teljes tanév, amely stabil, kiszámítható, nyugodt rendszerben telik, felállt az a keretrendszer, amelyben tanár és diák a feladatára tud koncentrálni.
Kifejtette: a decentralizáció és a tankerületi központok átalakítása révén a szükséges források biztosításával, a fenntartás és a működtetés egy kézbe vonásával, az intézményvezetői jogkörök megerősítésével egyértelművé váltak a felelősségi és irányítói szerepek.
Kitért arra is, hogy a most induló iskolafejlesztések, a pedagógusbér-emelések következő lépcsője, az átalakított tanárképzés hozzájárul ahhoz, hogy modernebb környezetben, versenyképesebb bérrendszerrel induljanak neki az új tanévnek.
A köznevelés rendszere a minőségre, a magas színvonalra és a folyamatos fejlődésre törekszik az ország minden intézményében - hangsúlyozta az oktatási államtitkár. Hozzátette: a feladatokkal még nem végeztek, de soha nem is fognak, mert az oktatási rendszer nem statikus, és szereplőinek sem szabad annak lennie.
MTI

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek