Pedagógusok Szakszervezete: túlterheltek a pedagógusok, elöregedik a pálya
Szabó Zsuzsa, Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az óraszámok csökkentése kardinális kérdés.
Az óraszámok csökkentése kardinális kérdés, az elmúlt időszak problémáinak alapja - mondta. Ragaszkodtak a fix heti óraszámokhoz - idézte fel. Hozzátette: reménykeltőek voltak az egyeztetések, még arra is volt esély, hogy már a mostani tanévben emelkedjenek a bérek. Mérhetetlenül elkeseredtek, amikor látták, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem látták viszont mindezt - jegyezte meg Szabó Zsuzsa, aki szerint ez a tanév is ugyanúgy kezdődik, mint az elmúlt évi, azaz semmi nem változott.
Kitért arra: míg a garantált bérminimum 2014 óta 72 százalékkal nőtt, addig a pedagógusok bére csak 27 százalékkal. Hol van itt a folyamatos béremelés - kérdezte. Míg 2017-ben 6324 fiatal állt munkába, de a kötelező minősítésre kevesebb, mint a felük jelentkeztek. A következő 15 évben 60-70 ezren lépnek nyugdíjaskorba, de csak néhány ezren lépnek be a rendszerbe. Mitől vonzó a pedagógus pálya? - tette fel a kérdést. Szabó Zsuzsa szerint ilyen állapotban, ilyen túlterhelés mellett pedagógusokkal tanévet kezdeni nem lehet.
Az országos vezetés szeptember 22-re kongresszust hívott össze, amely arról dönt, hogy mikor és mi lesz az a nyomásgyakorlási forma, amivel elérhetik céljaikat - közölte. Tűréshatáruk végére értek, minden eszközt bevetnek követeléseik érdekében - jelentette ki. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta: egyértelmű és határozott lépéseket várnak a kormánytól a béremelések ügyében. Álláspontjuk szerint becsapja a kormány a társadalmat, az igazgatók pótlékának növelése és a gyakornoki idő megváltoztatása is csak a pedagógusok töredékét érinti.
A pedagógusok létszámáról azt mondta: ha így folytatják, 10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek "luxusa" lesz az állami oktatás. Az OH statisztikáira hivatkozott, miszerint 15 ezer elsőéves hallgatóból ötezren jelentkeztek munkára, minősítő vizsgára pedig 2800-an. Éves átlagban eközben 4500-5000 pedagógus megy nyugdíjba - figyelmeztetett.
Beszámolt arról, hogy a pedagógusok munkaterheléséről kérdőívet tettek közzé, és két nap alatt közel 1600 válasz érkezett. Ennek alapján a válaszadók 68 órát dolgoznak egy héten, a legjobban leterheltek akik tanfelügyeletet, minősítést végeznek. A tantárgyfelosztásban átlag 24 óra volt a tanítással lekötött idő, a válaszadók 44 órát helyettesítettek átlagosan az elmúlt tanévben, felkészülésre átlagosan 12 órát fordítottak.
Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke reagált Palkovics László innovációs miniszter nyilatkozatára, miszerint szeptemberben önálló szakképzési és felnőttképzési törvény kerülhet a parlament elé. Kijelentette: nem megengedhető, hogy a szakképzést kiszakítsák a köznevelés rendszeréből. Ez elfogadhatatlan, ellene minden módon tiltakoznak - fogalmazott, és jelezte: a szakképzési és innovációs tanács mielőbbi összehívását kezdeményezik.
MTI
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
Nem biztos, hogy június 1-jén szűnik meg a tanárok közfoglalkoztatotti státusza. Április 24-én újra sztrájkolnak a pedagógusok. Teljes cikk
Az Ady Endre Technikum és Kollégium a legnagyobb tolnai szakképző iskola, ahol 1200 diák tanul. Teljes cikk
Az intézmény jelenlegi hallgatói számára ajánlott, de nem kötelező a nyelvvizsga megszerzése a diplomához. Teljes cikk
- Többlet béremelést kaphatnak a pedagógusok a legleszakadottabb térségekben 5 napja
- Pedagógusok Szakszervezete: nagy a különbség a magyar és a román pedagógusok sztrájklehetőségei között 6 napja
- Felmérés: a kormánypárti szavazók többsége is emelné a pedagógusok bérét 1 hete
- 150 ezer pedagógus sztrájkol Romániában 1 hete
- A PSZ kongresszusa továbbra is az oktatás átfogó reformját követeli 1 hete
- Tanítanék Mozgalom: a státusztörvényt teljes egészében el kell utasítani 1 hete
- Megnyílt a jogorvoslati lehetőség a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok előtt 2 hete
- Maruzsa Zoltán szerint még a tavaszi ülésszakon dönthetnek a pedagógus-életpályamodellről 2 hete
- Sztrájkot hirdettek szerdára az oktatási szakszervezetek Romániában 2 hete
- Az érettségizők számának alakulása az elmúlt években 2 hete
- Magasabb bérekért tüntettek a pedagógusok Romániában 3 hete