Pedagógussztrájk: Van, akinek 60 ezer forintot vontak le a fizetéséből pár óra demonstráció miatt
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) eddig nagyjából száz panasz érkezett a sztrájk miatti levonások ügyében.
Volt olyan tanár, akinek 50-60 ezer forinttal kevesebb fizetése érkezett április elején annak ellenére, hogy csupán pár órát sztrájkolt – mondta az RTL Klub Híradójának Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője. Az érdekképviselethez eddig nagyjából száz panasz érkezett a sztrájk miatti levonások ügyében.
Egy, a csatornának nyilatkozó fővárosi tanár állítása szerint néhány óra munkabeszüntetés miatt 36 ezer forintot, azaz 3 teljes napi bért vontak le tőle, hiába jelezte előre sztrájkigényét a munkáltatónak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) azt írták az RTL Klubnak, hogy a sztrájkban részt vevők esetében a havi munkabérhez arányosítva, a tényleges munkabeszüntetés mértékének megfelelően határozzák meg a levonás összegét.
A PDSZ-nél viszont azt mondják, egyfolytában csörög a telefonjuk, mióta a pedagógusok elkezdték megkapni a sztrájk idejére eső fizetésüket.
Azt kérik, aki így járt, jelezze a szakszervezeteknek, és ők majd felkeresik a munkaadót. Ha kell, bíróságra mennek a levonások miatt, és egyenként kérik számon a munkáltatókat.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk
A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk
A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 4 hete
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?