Szegedi Juli Szerző: Szegedi Juli Megjelent: 5 éve

Posztok, mentorok, meetingek - Benedek Tibor szerint a vízilabdacsapat élete hasonlít egy vállalatéhoz

Az új szövetségi kapitány egy mindössze nyolc hónapja felállt csapat élén máris világbajnoki győzelemre vitte a vízilabdásokat. Hogy miként kell egy új stábot felállítani, új játékosokat a munkába bevonni, miben más a medence után a partról követni az eseményeket - erről is beszél a következő interjúban Benedek Tibor.

Nem könnyű a nagy elődöt, Kemény Dénest váltani ezen a pozíción: ő három olimpiai győzelemig juttatta el a csapatot, melynek játékosa volt a mostani kapitány, Benedek Tibor.

- Mennyiben hasonlít szerinted egy vállalat vezetése, illetve egy sportcsapat irányítása?

- Vállalatot még sosem vezettem, de az biztos, hogy egy vezető legfontosabb feladata mindenhol a "szerepek" jó elosztása, a helyes emberek megválasztása, és ezeknek megfelelő formában történő számonkérése. Amikor kapitány lettem, egy olyan csapatot kellett megalakítanom, ahol nem a barátság, az ismeretség számít, tehát nem az volt a célom, hogy a barátaimmal dolgozzak együtt, hanem azokkal, akik szakmailag a legjobbak az adott poszton. Sokan csodálkoztak, amikor olyan másodedzőt választottam, akit korábban nem is ismertem. Láttam őt dolgozni, láttam, hogy miként vezeti a saját csapatát, játszottam is ellene és arra gondoltam, hogy a saját csapatomat én így akarom vezetni. Dabrowski Norbert egy OB1-es csapat vezetője volt, és fontos, hogy már a legelején tisztáztuk, mit várok el tőle a felkészülés, a világversenyek alatt. A feladatok pontos tisztázása nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Egyébként ugyanígy jártunk el a csapatedzővel, Gergely Istvánnal, aki egyben kapusedző is lett: neki két munkakört kell egyszerre elvégeznie - ilyenkor azt kell tisztázni, hogy a két dolog mennyire ütközhet, hiszen azok nem mehetnek egymás rovására. A stábhoz még egy pszichológus, Imre-Tóvári Zsuzsa tartozik, aki az elmúlt 3 évben már a válogatott mellett dolgozott, így ő nem volt újonc. Zsuzsa már a londoni olimpián is ott volt, tehát pontosan tudja mi zajlik egy ilyen kiélezett helyzetben - nekem fontos volt, hogy ő velünk maradjon, hiszen bármennyire is képzett, tapasztalt egy pszichológus, hogy egy világversenyen mit élnek át a versenyzők, azt nem tudhatja, csak az, aki már ott volt egy ilyen megmérettetésen.

A csapathoz tartozik még Egressy János úszóedző, aki már korábban nekem is úszóedzőm volt, amikor 35 évesen elkezdtem úszni tanulni. Rengeteg újat hozott a csapatba, nem csak az úszást ellenőrzi, hanem a felkészülést, a fiziológiás állapotot is figyelemmel kíséri, és emellett egy új típusú tornát hozott a csapat életébe. A fizikai felkészítést is megváltoztattam, mert eddig ez nagyrészt tornatermi edzés volt három fázisban: súlyzózás, medicinlabdás edzés és jóga keveredett, most ehhez jött még ez a különleges úszótorna, amit Horváth Tamás vezet. A csapatorvos immár 5 éve ugyanaz, dr. Gábor Antal, az Uzsoki Kórház sebésze, ő már ismeri, hogy ki milyen típus, mennyire bírja a fájdalmakat, mik a gyenge pontjai. Rajtuk kívül Illés Roland masszőr a csapatunk tagja, aki tavasszal képzéseken vett részt, hogy még felkészültebben tudjon foglalkozni a játékosokkal. Nagyon támogatom a továbbképzéseket, szeretem ha foglalkoztatja a stáb tagjait a fejlődés lehetősége.

- Ez egy igen kis létszámú stáb, más vízilabdacsapatok is hasonlóképp épülnek fel?

- Az olasz csapat hasonlít a miénkhez, a csapatedző és a kapusedző náluk is ugyanaz az ember. Nekem tetszett ez a felépítés, úgy gondolom, hogy nem kell mindenre külön ember. Ötfős stáb a 13 játékossal - ezt akartam elérni és sikerült is, ezen a jövőben nem is akarok változtatni. Így a csapat sokkal zártabb tud maradni, nem jelennek meg plusz emberek, kvázi ismeretlenek, akik változtatnak a csapat légkörén, ugyanis mindent megéreznek a játékosok. Fontos a biztonság, a kiszámíthatóság, így is sok kérdést vet fel, hogy jövőre Budapesten lesz az Európa Bajnokság. A fiúk még nem tudják, hogy mekkora lesz az emberek, a média érdeklődése, meg fog döbbenni ez a fiatal csapat, amikor ezzel szembesül. Bizonyos mértékű zártságra, szeparáltságra ekkor is szükségünk lesz, hogy megmaradjon az egységünk.

- Ahogy már mondtad, ez a csapat nagyon friss, mindössze 8 hónapos. Hogyan zajlik a csapatépítés a medencén kívül?

- Nagyon sok mindent csináltunk már együtt. Például az árvíz alatt elmentünk homokzsákokat pakolni, itt a legfontosabb nyilván a segítségnyújtás volt, de össze is rázott minket. Ahogy az is építi a csapatot, amikor kimegyünk együtt szurkolni a jégkorong vb egyik meccsére. A versenyek alatt, a felkészülés során is elküldöm őket, hogy igyanak meg együtt egy sört. A pszichológus is rengeteg módszert alkalmaz, persze nem kell mindenkinek tudni, hogy melyek ezek.

Ma például este csapatvacsorát tartunk, melyen minden érmesünk ott lesz. Utána megyünk az észt-magyar mérkőzésre - ez is csapatépítés, még akkor is ha kötelező program. Ez most egy olyan pillanat, amikor ki kell állnunk a labdarúgó csapat mellett, hiszen nehéz helyzetben vannak, nagyon akarnak eredményt, nem ők tehetnek róla, hogy nem olyan eredményesek mint a vízilabdások. Náluk nagyobb elvárással, több és erősebb ellenféllel kell szembenézniük. Most a részvételünk talán segít.

- És ilyenkor mindenki egyetért, szívesen megy az összes játékos?

- Olyan nincs egy csapatban, hogy mindenki ugyanazt gondolja: erre vannak a vezetők. Ha megkérdezném mindenkitől egyesével, hogy milyen legyen a pólónk, akkor nyolcféle pólóban díszelegnénk. Ilyenkor kell egy döntés, amit meg kell hozni, ezért vagyok én.

- Vannak-e klasszikus értelemben vett vállalati meetingek a vízilabdacsapatnál?

- Kifejezett meeting egyetlen egy volt még tavasszal az induláskor, amikor kiosztottam a feladatokat, ezen a teljes stáb részt vett, mind a nyolc ember. Azóta ez logisztikailag nem sikerült, bár a szakmai hárommal mindennap leültünk, a világversenyek előtt ez nem megy másként. Kettesével pedig állandóan, akár naponta többször is egyeztetünk, beszélünk. Ez azért is fontos, mert hiába van nekünk két hétre előre tervünk, hogy mikor mit csinálunk, ennek igazodnia kell a játékosok fizikai és lelki állapotához, ehhez kell alakítani az edzésmódszereket, edzésnapokat, részedzéseket és akár változtatni kell ezek függvényében - nem kőbe vésett szabály hogy mikor mit kell csinálni.

- Amikor egy vállalathoz új emberek kerülnek, jobb helyeken kap egy mentort, aki segíti a beilleszkedésben, eligazodásban. A vízilabdacsapatnál ez hogy van?

- Igen, van ilyen nálunk is. Mivel posztok vannak, akár egy munkahelyen, ezért az a bevett szokás, hogy az azonos poszton játszó játékos segít az ugyanarra a posztra bekerülő játékosnak. Illetve a csapatkapitány, ha ő egy jó csapatkapitány, akkor folyamatosan figyeli a beilleszkedést a csapatba. Ezenkívül vannak olyan pillanatok, amikor a szövetségi kapitánynak is közbe kell lépnie, segítenie kell a beilleszkedést, nekem is volt olyan momentum, amikor úgy éreztem, hogy egy fiatal játékost nem úgy kezeltek, ahogy kellett volna.

- Amikor a játékosok nem motiváltak, lázadnak, akkor visszagondolsz játékos önmagadra, akár harcra Kemény Dénessel?

- Én már csapatkapitány voltam 2002-től 2008-ig, már ott is folyamatosan figyelnem kellett a csapatot. Nyilván másként reagál a csapatkapitány mint a szövetségi kapitány, mert más eszközei vannak. De az, hogy mi történik egy csapat szerkezetében, hol kell közbelépni, azt már korábban kitapasztaltam.

- Milyen érzés a medencében töltött sok év után a parton állni?

- Ha azt mondanám, hogy jobb mint játékosnak lenni, azzal csökkenteném az értékét a korábbi karrieremnek. Úgyhogy inkább azt mondom, hogy ugyanolyan. Amikor először voltam megbízott kapitány akkor én magam is kíváncsi voltam, mennyire tudok a partról százszázalékosan fókuszálni a mérkőzés egy órájára. Örömmel állapítottam meg, hogy nekem ez jó - ugyanazt éreztem a parton mint a vízben.
Follow hrportal_hu on Twitter

Élményfókuszú HR: A munkavállalói élménytervezés rögös út, de el kell rajta indulni

A digitális világban a növekvő átláthatóság és a Y generáció egyre nagyobb befolyása miatt a munkavállalók produktív, élvezetes munkára vágynak. A Brandbook.hu szervezésében tartott Service Design Day 2018. c. rendezvény 3. szakterületi szekcióján az élményfókuszú HR gyakorlati megoldásait vitatták meg a kerekasztal-beszélgetés résztvevői. tovább..

További cikkek
Együtt lépnek a V4-ek az osztrák családtámogatás csökkentése ellen

A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak fizetett családtámogatások csökkentése ellen, az... Teljes cikk

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

Nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló, a kormány által jóváhagyott megállapodás-tervezetet - indokolta... Teljes cikk

Nem használ munkájához számítógépet a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter

Nem használ munkájához számítógépet az egyebek közt a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter - derült ki Szakurada Jositakának a japán... Teljes cikk

Megnyugodhatnak az Angliában dolgozó magyarok

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül... Teljes cikk

Vitatják, miért kell a gazdagoknak kedvezni

A lengyel alkotmánybíróság helyteleníti a leggazdagabbak számára hátrányos társadalombiztosítási módosításokat. A megtámadott előírások... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár