Professzori kinevezést kapott a Szegedi Tudományegyetem Karikó Katalin
A magyar-amerikai biokémikus az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának professzoraként folytatja munkáját.
Professzori kinevezést kapott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szombaton az MTI-t.
A közlemény szerint Karikó Katalin 2021 óta az SZTE kutatóprofesszora. Huszonnégy évig dolgozott a Pennsylvaniai Egyetemen, társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx cégnek. A német BioNTech-nek kilenc évig volt alelnöke. Biokémiából 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. Kutatóként négy évtizede az RNS-alapú mechanizmusokra összpontosít, munkájának végső célja az in vitro módosított mRNS kifejlesztése és terápiás alkalmazása. Vizsgálta az RNS okozta immunaktivációt, és kutatótársával felfedezte, hogy a nukleozid-módosítások tompítják az RNS kiváltotta immunválaszt, ami kiszélesítette az mRNS terápiás alkalmazási lehetőségeit. A Drew Weissmannal közösen benyújtott, az mRNS-ben lévő nukleozid-módosított uridinekre vonatkozó szabadalmat a SARS-CoV-2 elleni mRNS-vakcinákban alkalmazták. Eddigi kutatói teljesítményét, tudósi erényeit és emberi attitűdjét több mint száz tudományos és társadalmi kitüntetés, illetve a kutatótársával megosztva kapott 2023. évi fiziológiai és orvosi Nobel-díj ismerte el. Tizennyolc egyetem - köztük alma matere, az SZTE - díszdoktora; tíz akadémia - köztük az MTA - tagja.
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatával, az SZTE Szenátusának egyhangú kezdeményezésére, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ kutatóprofesszorát, Karikó Katalint - a Kulturális és Innovációs Miniszter felterjesztésére - egyetemi tanárrá nevezte ki. Ez alapján Karikó Katalin az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara professzoraként folytatja munkáját.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?