Pszichológiai tesztek pályázáskor (4): MACH teszt
Mennyire tudjuk keresztülvinni akaratunkat? Fókuszban a főleg értékesítők, vezetők felvételénél alkalmazott Mach teszt, amely a társas befolyást méri, vagyis azt, hogy a pályázó mennyire képes érvényesíteni akaratát mással, másokkal szemben.
Hogy tudjuk akaratunkat keresztülvinni
A Mach-teszt kiegészítő teszt, önmagában egyáltalán nem alkalmazzák. A társas befolyásolást méri, vagyis azt, hogy a pályázó mennyire képes érvényesíteni akaratát mással, másokkal szemben, mennyire hatékonyan tudja rávenni a feleket saját ötleteinek, feltevéseinek elfogadására és követésére.
Fényt derít például arra, hogy a dolgozó milyen könnyen/nehezen képes elérni azt, hogy egy feladat megoldásakor az ő ötletein át jussanak el a célig, vagy azt, hogy egy projekt kialakításakor az általa kitalált ötletek mentén haladjanak.
Fél óra, 40 kérdés
A Mach egy kétszer 20 kérdésből/állításból álló kérdőív. A teszt első felében a pályázóknak 20 állításról kell eldönteniük, azokkal mennyire értenek egyet. Az árnyaltabb eredmény érdekében egyetértésük mértékét 7-es skálán határozhatják meg: "teljes mértékben egyetértek", "egyetértek", "valamelyest egyetértek", "nincs véleményem", "valamelyest nem értek egyet", "nem értek egyet", "egyáltalán nem értek egyet"
A kérdőív második felében (20-szor) 3 állítás közül kell kiválasztaniuk először azt, amelyik leginkább tükrözi véleményüket, majd a fennmaradó kettő közül azt, amelyik a legtávolabb áll tőlük.
A kitöltésre általában 30 percet kapnak a pályázók, de mint Gergely István, az AT Work pszichológusa elmondta, a jelölteknek átlagosan 20 perc elegendő a kitöltéshez.
Csalni meg lehet próbálni, de nem érdemes
"Mint minden teszt, ez is manipulálható, mivel azonban több teszttel együtt alkalmazzuk, a nem őszinte válaszadás nagy valószínűséggel ki fog derülni a tesztek együttes értékelésekor" - figyelmeztet a pszichológus.
A teszt legtöbbször olyan munkakörök betöltésekor fordul elő, amelyekben nagy hangsúlyt kap a társas érintkezés minősége, a más emberekre való hatás, a befolyásolási készségek. Az álláskeresők tehát leginkább a vezetői illetve az értékesítői pozíciók esetében találkozhatnak vele.
Példa a tesztben szereplő állításokra:
MACH I. rész:
Minden esetben a tisztesség a legjobb politika
1.) teljes mértékben egyetértek
2.) egyetértek
3.) valamelyest egyetértek
4.) nincs véleményem
5.) valamelyest nem értek egyet
6.) nem értek egyet
7.) egyáltalán nem értek egyet
MACH II. rész:
Állítás 1.
A legtöbb ember, aki vitte valamire az életben, tiszta és erkölcsös életet él
Állítás 2.
Az ember, ha ér valamit is, nem szégyenítheti meg magát azzal, hogy a karrierjét helyezi a családja fölé
Állítás 3.
Az emberek messzebbre juthatnának, ha kevesebbet törődnének azzal, hogyan csinálnak valamit, és többet azzal, hogy mit csinálnak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarországon a legtöbb kisvállalatnál még mindig nem foglalkoznak a tehetségmenedzsmenttel. A V4-országok 2094 szervezetét vizsgáló kutatás... Teljes cikk
A diploma még mindig sokak szemében biztos belépő a jobb élethez, de a valóság egyre árnyaltabb. Bár nő a diplomások száma, a bérek nem minden... Teljes cikk
Az elmúlt években a munkavállalók napi képernyőideje elérte a 11 órát, miközben egy feladatra átlagosan már csak 47 másodpercig tudnak... Teljes cikk
- "Kávéscsésze-teszt" - avagy mire kell figyelni, ha egy állásinterjún italt kínálnak? 2 éve
- Mennyit keresnek a salesesek / értékesítők? 2 éve
- Csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot: így tegyük az irodát kutyabaráttá 2 éve
- 7 interjúkérdés értékesítők kiválasztásához 3 éve
- Mérnök értékesítő 3 éve
- HR Generalista feladatok és a modern munkaerőpiac kihívásai 3 éve
- Felmérés: Ennyit számít a pozitív hozzáállás az optimista értékesítési vezetőknél 3 éve
- Joee - 20230429-"idézőjeles" cikk 3 éve
- Felvételi interjú 3 éve
- Értékesítési csapatok mentális egészsége 2022-ben 4 éve
- Értékesítési munkatárs 4 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?