kapubanner for mobile

Pedagógussztrájk: A belügy módosította a rendkívüli felmondásra vonatkozó rendeletet

Megváltoztatta a Belügyminisztérium a pedagógusokra vonatkozó, felmondásra lehetőséget adó jogszabályt. A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen.

pedagógus sztrájk munka-

Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a köznevelési intézményben megkapja a törvények által előírt oktatást, nevelést. A köznevelésben a gyermekek, tanulók tanuláshoz való joga az első. Az állam feladata, hogy a gyermekek tanuláshoz való jogát érvényesítse és biztosítsa az oktatás-nevelés zavartalanságát - közölte a Belügyminisztérium.

Mint írták, Magyarországon a jogszerűen tervezett és végrehajtott - előre bejelentett, elégséges szolgáltatást biztosító - sztrájk és a munkaidőn kívül szervezett demonstráció a véleménynyilvánítás elfogadott, következmények nélküli formái.

Az egyes köznevelési intézményekben azonban jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.

Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja,rendkívüli felmentésének alapját teremti meg. A munkáltató a jelenleg hatályos jogszabály alapján is rendkívüli felmondásra jogosult abban az esetben, ha a pedagógus kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi.

A friss rendeletmódosítás azonban ennél nagyobb mozgásteret teremt a munkáltató számára a köznevelési intézmények zavartalan működése, a gyermekek oktatásának biztosítása érdekében.

A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele.

A módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket. 

A PDSZ január 23-ától ismét hét napig tartó országos sztrájkot szervez.

Arról, hogy mekkora reálbércsökkenést szenvednek el idén a pedagógusok, ebben a cikkünkben írtunk.

Fotó: Résztvevők az oktatásért Miskolcról indult menet közben a fővárosban, az Andrássy úton 2023. január 7-én. A január 3-án indult Tudásmenet január 7-én délután a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál ért véget, ahol a diák- és pedagógusszervezetek egyúttal demonstrációt is tartottak. Elöl Totyik Tamás (b) és Gosztonyi Gábor (b4), a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökei, valamint Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi vezetője, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára (b2). MTI/Balogh Zoltán

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk

Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk