Rosszul szellőző irodákban sokkal gyorsabban terjed a vírus
Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen környezetben.
A Cambridge-i Egyetem, az Imperial College London és a Leeds-i Egyetem kutatói által kifejlesztett modell a levegő szén-dioxidtartalmából és a jelenlévők létszáma alapján jósolja meg, hogy hány embert fertőzhet meg egy tünetmentes, de fertőző kolléga.
A modell szerint a jól szellőző, csendes irodákban a legtöbb dolgozó nem valószínű, hogy a levegőben terjedő részecskék révén megfertőzné egymást, a kockázat azonban megnő, ha a helyiség rosszul szellőző, vagy ha a dolgozók olyan tevékenységet végeznek, amely több beszédet igényel.
A modell alapján például egy megfelelően szellőző, de zajos telefonos ügyfélszolgálat irodájában minden egyes fertőzött személy két-négy másik személyt is megfertőzhet. A kockázat akkor is megnőhet, ha a fertőzött személy szuperterjesztő.
A modell szerint egy iroda kihasználtságának felére csökkentése negyedére csökkentheti a levegő útján történő terjedés kockázatát. A modellt kidolgozó tudósok az Indoor and Built Environment című folyóiratban publikálták eredményeiket.
A rosszul szellőző és nagy kihasználtságú helyiségekben a szén-dioxidszint magasabb, tehát a szén-dioxidszint ellenőrzése jelezheti az üzemeltetőknek, hogy hol nagy a kockázata a koronavírus-fertőzés levegőben való terjedésének. Ez alapján be tudnak avatkozni: javíthatják a szellőzést vagy átalakíthatják a helyiségeket használók létszámát.
Paul Linden, a Cambridge-i Alkalmazott Matematika és Elméleti Fizika Tanszék professzor, a tanulmány társszerzője társszerzője elmondta, hogy a kereskedelemben kapható szén-dioxidszintmérőket már telepítik az iskolákban, és egyúttal azt javasolta, hogy a munkahelyeken is telepítsék őket.
Henry Burridge, az Imperial College London tudósa, a tanulmány társszerzője kiemelte: a modell azt mutatja, hogy a közös használatú helyiségek szellőzésének és kihasználtsági szintjének szabályozásával kezelni lehet a koronavírus és a hozzá hasonló vírusok okozta levegőben terjedő fertőzés kockázatát - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?