Sodró lendület és a mozgás energiája
A fotózás egyik legszebb területe a táj- és természetfotózás. Az éjszakai égbolt, a hullámzó tenger, a csörgedező patak látványa a valóságban is lenyűgözi az embert. A mozgást megörökíteni azonban nem kis feladat elé állítja még a gyakorlott fotográfust is. A fényképezőgép és a fotós kiegészítők megfelelő alkalmazása mellett komoly elméleti és gyakorlati tudásra is szükség van, hogy a kívánt fotó elkészüljön. A hosszú záridős exponálás eltér a megszokott technikáktól. Sokat kell kísérletezni vele, és a fotós kellékek használatát is el kell sajátítani.

A zársebességről röviden
Az expozíciót a zársebesség-rekesz-érzékenység hármasa adja. A mélységélességet a rekesz határozza meg, míg a fényérzékenységet és színmélységet az ISO. A mozgás mértékét a zársebességgel tudjuk megszabni. Ha képünk témája mozgásban van, és szeretnénk ennek a mozgásnak az erejét, lendületét rögzíteni, akkor a hosszú zársebesség lesz segítségünkre. Hosszú záridős technikával látomásszerű és különleges hangulatú felvételeket készíthetünk, akár nappal, akár éjszaka. A technika lényege, hogy szabad szemmel nem látható mozgások és hatások is rögzülnek, ha hosszabb felvételi időtartammal számolunk.
Eszközök
Fényképezőgépben olyanra lesz szükségünk, amely képes manuális módban dolgozni. Fontos, hogy mi magunk állítsuk be a zársebességet. Napjainkban már számos kamerás mobiltelefon is rendelkezik ezzel a funkcióval. Ez a zársebesség kamerától függően a 30 másodperctől akár
órákig is beállítható. A hosszú exponálás alatt a kamerának mozdulatlannak kell lennie, ezért fontos, hogy se a légzés, se a szél ne befolyásolja a stabilitást. Ezt a stabilitást legegyszerűbben a megfelelő állvánnyal érhetjük el.
Szükségünk lesz szűrőkre, ebből is az ND, azaz semleges szürkére. Feladata, hogy az objektíven áthaladó fény mennyiségét csökkentse. Minél több fény kell, annál hosszabb záridővel kell számolni. A tükröződéseknél jut szerephez a cirkuláris polárszűrő. Objektívnél általában a széles látószögű (16-35mm gyújtótávolságú) objektív az ajánlott.
Mozdulatlanul
A mozdulatlan exponálásnál nagy segítségünkre van a vezetékes vagy anélküli távkioldó, amelynek használatával nem kerülünk fizikai kapcsolatba a kamerával. Az állványokra visszatérve, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy kiválasztásnál nem csak a méret és a súly a döntő. Lényeges, főleg természet fotózásnál, de egy városi séta alkalmával is, hogy mekkora súlyt viszünk magunkkal. A fotós felszerelés önmagában sem könnyű, de egy masszív fényképezőgép állvány jelentősen dob a súlyon.
Ne feledjük el azonban, hogy az állvány teherbírása legalább olyan fontos, mint hogy szilárdan álljon és könnyen kezelhető legyen. Ha nem bírja el a rápakolt fényképezőgépet, objektívet és esetlegesen a villanófényt, akkor hiába cipeltük magunkkal.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?