Személyesen is bekopoghat a főnök ellenőrizni a távmunkát
A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is megbizonyosodhat - hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
Az otthoni munkavégzés szabályozását célzó friss kormányrendelet alapján a foglalkoztató már nem dönthet egyoldalúan a home office bevezetéséről. A részletszabályok figyelmen kívül hagyása egy vitás helyzetben komoly pénzügyi következményekkel járhat.
Az otthoni munkavégzés kapcsán bevezetett átmeneti szabályozások mellett sem lehet megfeledkezni arról, hogy a könnyítések mellett vannak alsóbb szintű jogszabályok és részletszabályok, amelyeket változatlanul be kell tartani. Ezek az előírások többek között a munkahelyi szék és a munkatér méreteit, sőt még a szükséges fényforrások paramétereit is meghatározzák. A feltételek teljesülését a munkáltatónak ellenőriznie kell, és kötelező meggyőződnie arról, hogy adottak a távoli munkavégzéshez szükséges körülmények a beosztottak számára. Erről a foglalkoztató akár személyesen is megbizonyosodhat vagy kérhet a helyszínről fotókat. A cég nyilatkozatot is igényelhet az alkalmazottól, amihez a munkavállaló által készített képeket is bekérhet.
„A foglalkoztatók számára a távmunkavégzés friss veszélyhelyzeti szabályozása valóban rugalmasságot biztosít, amelynek egyik fontos eleme, hogy nincs szükség a munkaszerződés módosítására annak alkalmazásához. Fontos tudni, hogy a távmunka elrendelésének szabályai eltérnek a tavaszi intézkedésektől. Míg tavasszal egyoldalúan is elrendelhette a foglalkoztató a távmunkavégzést, addig a mostani vészhelyzethez kapcsolódó intézkedések hatására a munkáltató és a munkavállaló megállapodással dönthetnek a home
office mellett” - mondta dr. Nyitrai Tibor, a Bán és Karika szakértője.
A távoli munkavégzésre vonatkozó közös megállapodás részleteit nem határozza meg a jelenlegi szabályozás, azonban a későbbi vitás helyzetek elkerülése érdekében érdemes minden részletet írásba foglalni. Így későbbi vitás helyzetben sem kell tartani kellemetlen, akár súlyos pénzügyi következményektől.
Nyitókép: Dr. Nyitrai Tibor (forrás: act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?