kapubanner for mobile

Sztrájkbizottság alakul a kecskeméti Mercedes gyárban

A Vasas Szakszervezet továbbra is 15%-os béremelést követel - jelent meg a szakszervezet Facebook oldalán. A gyár vezetősége is reagált.

"Nem tudjuk elfogadni, hogy két évre legyen bebetonozva a bérfejlesztés! Nem támogatjuk az erről szóló megállapodást, melyet a helyi Liga szakszervezet a Vasasok háta mögött aláírt a vállalattal. KITARTUNK a tagok és a kollektíva igényei mellett!" - írja a Vasas Szakszervezet.

A Mercedes-Benz Gyár menedzsmentjének célja, hogy valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyezségre tudjon jutni, áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. "A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., illetve a VASAS Szakszervezeti Szövetség MBMH VASAS Alapszervezete és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) intenzív tárgyalásokat folytatott a bérfejlesztésekről. Az MTSZSZ-nek és a Mercedes-Benz Gyárnak közösen sikerült egy, a korábbiakat jóval meghaladó többlépcsős bérfejlesztésben megállapodni a következő 2 évre. A Vasas Szakszervezeti Szövetség ezt nem írta alá és további tárgyalások iránt jelentette be igényét" - írják közleményükben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek