Több elfogadóhely, de kevesebb költés a SZÉP-kártya júliusi mérlege
Bevezetése óta folyamatosan növekedett a SZÉP-kártyákról felhasznált pénz összege a szálláshelyeken, most júliusban azonban a tavalyihoz képest csökkent a forgalom – írja a Világgazdaság Online.
A trend azért is meglepő, mert a felhasználók és a kártyát elfogadó hotelek száma is növekedett. Semmi nem utalt a visszaesésre, hiszen júniusban 10 százalékos, májusban pedig 54 százalékos növekedést lehetett kiolvasni a KSH adataiból.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ugyan a kártyarendszer nyáron is bizonyít, de azért nem véletlen, hogy ezúttal inkább a január és július közötti költéseket hasonlították össze a tavalyi adatokkal: az első hét hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 9,26 milliárd forint értékben fogadtak el SZÉP-kártyát, ami közel 19 százalékos növekedés jelent. A tárca úgy látja, hogy továbbra is kitart az a tendencia, hogy a magas bázisnak számító 2013-as év adatait hónapról hónapra múlják felül az idei adatok. Eddig nem fukarkodtak a fizetőeszközt dicsérő jelzőkkel, szinte minden fórumon elismételték, hogy a belföldi forgalom növekedésének motorja a töretlen népszerűségű SZÉP-kártya. Ugyancsak a kártya pozitív hatásának tulajdonítható szerintük, hogy az év első felében minden hazai turisztikai régió forgalma nőtt – írja a lap.
Világgazdaság Online
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Tiltás a kicsiknek, kiskapu a nagyoknak? Airbnb-botrány Terézvárosban 3 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 6 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?