Több ezer embert károsított meg a munkaerő-kölcsönző
Vádemeléssel zárult az a nyomozás, amelyben 182 gyanúsított ellen indul eljárás. A nyomozás 320 helyszínen zajlott, 121 cég érintett benne, több ezer munkavállalót foglalkoztattak feketén, többek között munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztak, írja a Kamara Online.
A súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezet a gyanú szerint a magyarországi feketegazdaság jelentős szereplője volt, mintegy félezer cég ment át az irányítók kezén.
A bűnszervezet jellemzően sok alkalmazottat igénylő területen dolgozott, a cégek őrzésvédelemmel, takarítással, munkaerő-kölcsönzéssel, szállítmányozással foglalkoztak. Mindeközben több ezer munkavállalót alkalmaztak feketén, akik után többnyire nem fizettek járulékot, bevételeiket fiktív számlákkal ellensúlyozták. A bűncselekményekkel kárt okoztak az államnak és alkalmazottaiknak is. Az okozott kár nagysága majdnem öt milliárd forint
Kamara Online

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon