Több mint 417 ezren kerestek munkát augusztusban
Idén augusztusban közel 60 ezer álláshely várta a munkát keresőket, ebből azonban 30 ezer betöltetlen maradt - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból. A múlt hónap végén 417 ezer regisztrált álláskeresőt számláltak, ez 5 ezerrel több, mint júliusban és 40 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor.
Jóllehet a KSH adatai alapján az első félévben 15 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest, nőtt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein nyilvántartott álláskeresők száma is, augusztus végén mintegy 417 ezren kerestek munkát. Az egyes megyék között továbbra is jelentősek az eltérések. A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest Budapesten 3,1 százalék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 20,9 százalék volt augusztusban, az országos átlag 9,5 százalék.
A regisztrált álláskeresők számának növekedése a pályakezdők beáramlásának is köszönhető, ám megfigyelhető, hogy szinte minden hónapban csökkent számuk a nyilvántartásban. Augusztusban 44 649 pályakezdő keresett állást, közülük a felsőfokú végzettségűek száma 4679 volt, ami 20 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az általános iskolai végzettség nélkül állást keresők száma viszont 20 százalékkal, az általános iskolai végzettséggel munkát keresők száma pedig 6 százalékkal emelkedett.
Az álláskeresők között egyébként a múlt hónapban 4000 általános iskolai tanár, 1300 óvónő, 1200 közgazdász, 1100 középiskolai tanár és közel 1000 mezőgazdasági mérnök szerepelt.
Csoportos létszámleépítést 20 ezer főre vonatkozóan jelentettek be az első félévben, amely másfélszer több a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az elbocsátások száma a közép-magyarországi régióban ötszörösen nőtt, a leépítések leginkább a közszférát érintették.
Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatójának ismertetése szerint júniusban 9 százalékkal többen, közel 62 ezren vettek részt foglalkoztatást segítő támogatásban, mint az előző hónapban. A legtöbben bér- és járulék jellegű támogatás valamint közhasznú foglalkoztatás révén jutottak munkához, munkaerő-piaci képzésben pedig 14 ezren vettek részt. Az első félévben közel 50 ezren kapcsolódtak be a különböző foglalkoztatási programokba.
Kelendő a magyar munkaerő külföldön
Az elmúlt időszakban megháromszorozódott a külföldi munkáltatók érdeklődése a magyar munkaerő iránt. Leginkább vendéglátó-ipari, építőipari, egészségügyi és szállítmányozási területeken számítanak a magyar munkavállalókra főként a ciprusi, a német, az osztrák, és a nagy-britanniai munkáltatók. Tavaly több mint 400 magyarnak sikerült elhelyezkednie külföldön. Ám ennél többen dolgozhatnak más országokban, sokan ugyanis magán munkaerő-közvetítőn keresztül jutnak ki külföldre.
Jelenleg egymillió üres álláshelyre várják a munkaerőt az Európai Unióban, ennek ellenére sokan vannak állás nélkül, tavaly év végén mintegy 18 millió munkanélkülit tartottak nyilván. Azokban az országokban, ahol sok az üres álláshely, kevés a munkaerő, ott, ahol sokan keresnek munkát, alig van munkalehetőség. Az Európai Unió tavaly ezen az ellentmondáson próbált változtatni az úgynevezett mobilitási programjával, amely nagyon sikeresnek bizonyult, ezért idén Európai Mobilitási Napok címmel indított rendezvénysorozatot. Ennek keretében a magyarországi EURES-hálózat szeptember 28-én Esztergomban, szeptember 29-én pedig Budapesten szervez nemzetközi állásbörzét. A budapesti helyszínre többek között az Egyesült Királyságból, Norvégiából, Svédországból, Dániából, Franciaországból és Írországból érkeznek munkaadók. Biztos állásajánlatokra a szállodai menedzserek, fogorvosok és fogorvosi asszisztensek számíthatnak, de a vendéglátás területére is keresnek magyar szakembereket.
Szilágyi Katalin
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 3 hónapja
- Nőtt a munkanélküliség Lengyelországban 4 hónapja
- Bővítik a 30 év felettiek elhelyezkedését támogató program keretét 4 hónapja
- Így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé 7 hónapja
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 7 hónapja
- A munkanélküliek számának alakulása 2020 és 2024 között hazánkban 9 hónapja
- Íme a legfrissebb adatok az álláskeresők számának változásáról - grafikon 9 hónapja
- Álláskeresési járadék 9 hónapja
- Jobhopper vagy csak ügyetlen álláskereső? 10 hónapja
- Czomba Sándor: A regisztrált álláskeresők alacsony száma a gazdasági fordulat jele 11 hónapja
- Czomba Sándor: a cél, hogy egy napot se töltsön senki regisztrált álláskeresőként 11 hónapja

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?