Több nettó bért ígér jövőre Oszkó Péter
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán.
Az idei év második felében belépő adó-átalakításokat ismertetve Oszkó Péter elmondta: az alsó, 18 százalékos szja sávhatár emelése 1,7 millió forintról 1,9 millióra 1 millió 370 ezer embernél 36 ezer forintos többletjövedelmet jelent, s további 250 ezernél ennél kisebb többletet. A munkáltatóknál a minimálbér kétszereséig, ez idén 143 ezer forint, öt százalékponttal csökken a tb-járulék.
A jövő évre vonatkozó adószabályokat a kormány június végéig el kívánja fogadtatni a parlamenttel annak érdekében, hogy megkönnyítse a gazdaság szereplőinek felkészülését 2010-re - hangsúlyozta. Az szja alsó sávhatára 5 millióra emelkedik, a kulcsokról viszont nem beszélt a pénzügyminiszter, az eddig ismert sajtóinformációk szerint azonban az alsó kulcs 18 százalékról 17 százalékra, a felső 36 százalékról 32 százalékra csökkenne.
Jövőre a tb-járulék öt százalékpontos csökkentése már a teljes jövedelmi sávra kiterjed - rögzítette a pénzügyi tárca vezetője. "Ezek a változtatások segítik a munkahelyteremtést, valamint azt, hogy az egyének érdekeltek legyenek abban, hogy jobban teljesítsenek" - fejtette ki a pénzügyminiszter. Oszkó Péter szavaiból az is kiderült, hogy jövőre is fennmarad a háromkulcsos áfa-rendszer, az 5 százalékos alsó kulcs, a 18 százalékos kedvezményes kulcs, ami az alapvető élelmiszerekre és a távhőre vonatkozik, illetve a 25 százalékos felső kulcs.
A jövő évi fontos adóváltozások között említette a szakminiszter a júliustól bevezetendő ingatlanadót, ahol továbbra is az értékövezeti besorolás alapján dolgoznak majd. Cél a rendszer igazságosabbá tétele, hiszen a lakások mintegy 45 százaléka után ma is fizetnek adót a tulajdonosok. Hozzátette azt is, hogy egy átlagos lakás utáni adó a töredéke lenne annak az összegnek, mint amit az átlagbér szja terhelésének csökkentése jelentene jövőre.
Az inaktívaknál a kormány keresi az ingatlanadó megfizetése alóli mentesítés lehetőségét - felelte egy kérdésre Oszkó Péter. Az MTI kérdésére egyértelművé tette, hogy a jelenleg fizetett kommunális adó megszűnik az ingatlanadó bevezetése esetén, ugyanakkor az ingatlanadót már a teljes jövő évre meg kell fizetni. Bár az ingatlanadó mértékét nem nevezte meg a pénzügyminiszter, azt elmondta, hogy Nyugat-Európában és a régióban is magasabb adóterhet viselnek az ingatlanok a Magyarországon tervezettnél, példaként említette Németországot és Dániát, ahol az ingatlanérték 0,95-1,5 százalékával, illetve 1,5-3 százalékával egyenlő az adó.
Az ingatlanadó mellett a kormány megvizsgálná - a gépkocsin kívül - más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?