Több pénzt kaphatnak a nyugdíjas szövetkezet tagjai
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta azt a módosító indítványt, amely alapján a közérdekű nyugdíjas szövetkezet éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között személyes közreműködésük arányában kell szétosztani - írja az MTI.
Kósa Lajos elmondta: a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek egyre népszerűbbek, 114 nyugdíjas szövetkezet működik már az országban, ennyit jegyeztek be jogerősen a cégbíróságok, mellettük 20-30 nyugdíjas szövetkezet bejegyzése zajlik. Taglétszámuk már 20 ezer fölött van, és jelenlegi szerződésállományuk több mint 2 milliárd forintot tesz ki, de ez az összeg az első fél évben 5-6 milliárd forintra is emelkedhet - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az egyik nagy kereskedelmi lánc a napokban hirdetett meg 1 millió munkaórát kifejezetten nyugdíjas szövetkezetek számára.
A nyugdíjas szövetkezetek maguk kezdeményezték hogy a diákszövetkezetekhez hasonlóan esetükben is mondja ki a törvény, hogy az éves nettó árbevétel legalább a 85 százalékát fel kell osztani azon tagok között, akik személyesen részt vettek a szövetkezet által vállalt munkákban. Emlékeztetett: a diákszövetkezeteknél a felosztásból nagyon komoly probléma volt, amikor a parlament elfogadta a 85 százalékos szabályt, épp akkor kezdtek el megbukni azok a diákszövetkezetek, amelyek 30, illetve 50 százalékot fizettek ki a diákoknak az elvégzett munka alapján keletkezett bevételből.
Jelezte azt is, hogy a kormány támogatja a módosítást, amelyre a bizottsági kormánypárti képviselők igennel szavaztak, az ellenzéki képviselők pedig tartózkodtak.
Szakács László (MSZP) felvetette: bár minden ülésszak alatt nagyjából kétszer módosítják a nyugdíjas szövetkezetekről szóló jogszabályt, a bevételből még mindig 15 százalékot oda lehet adni olyan személyeknek is, akik nem vettek részt a termelésben.
Kósa Lajos válaszában elmondta: minden nyugdíjas szövetkezet közgyűlése dönti el, hogy a megkeresett pénzt hogyan osztják el. Miután a nyugdíjas szövetkezet egy gazdasági társaság, a könyvelőjüket, az ügyvédjüket, az adminisztráció költségeit ki kell fizetni. Főszabályként nyugdíjasok a tagjai a nyugdíjas szövetkezetnek, ha a közgyűlés úgy dönt, a nettó bevetél 100 százalékát is feloszthatják, nyilván gazdasági társaságokról szóló szabályokat ez esetben is figyelembe kell venni. Itt a törvényjavaslat egy minimumot ír elő - mondta.
Fotó: Pixabay
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?