Többan sorolják be magukat munkanélkülinek
Önbesorolás szerint 370 ezer állástalan volt tavaly, míg a nemzetközi felmérés módszertan alapján 235 ezer - írja a Világgazdaság.
A felmérésük definíciója szerint (nincs munkája, aktívan keres állást, és rendelkezésre áll a munkába álláshoz - ezt használja az ILO is) 2016-ban 235 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 73 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor önbesorolás alapján 370 ezer embernek nem volt állása, vagyis ennyien tekintették magukat munkanélkülinek - jelent meg a Világgazdaságban.
A regisztrált álláskeresők száma a kettő között helyezkedett el, 314 ezren voltak. „A nyilvántartott álláskeresők száma kevésbé csökkent, mint a munkaerő-felmérésben az ILO-definíció szerinti munkanélkülieké, illetve az önbesorolás szerintieké. Valószínűleg azért, mert a közfoglalkoztatottak jelentős része az álláskereső munkanélküli és a foglalkoztatotti státusz között mozog” - vélekedett elemzésében a KSH.
A közfoglalkoztatás jelentős szerepet játszik a foglalkoztatási adatokban, a tavaly mért 4 millió 352 ezer dolgozóból 221 ezer közmunkás volt, akik a foglalkoztatotti létszám 5 százalékát tették ki. Vagyis ha a közmunkásokat nem tekintjük foglalkoztatottnak - döntő többségük ugyanis vélhetően nem találna piaci munkahelyet -, akkor két számjegyű munkanélküliségi adatot láthatnánk, 400 ezer feletti állástalannal.
Világgazdaság
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Hogyan tudják összehangolni a vállalatnál a különböző generációk elvárásait, igényeit? HR Szubjektív rovatunkban Lambert Andrea, a Maxon Motor... Teljes cikk
A vezetés nem valami jól megérdemelt jutalom, hanem szakma. Minek a megnyilvánulása a mikromenedzsment, amikor egy vezető mindent egy kézben akar... Teljes cikk
A munkavállalók rettegték, az érdekképviseletek támadták, a munkáltatók visszaéltek vele –sommásan talán így lehetne leginkább jellemezni a... Teljes cikk
- Az álláskeresők számának változása a fővárosban - grafikon 2 hónapja
- Az álláskeresők száma a magyar vármegyékben - grafikon 3 hónapja
- A munkanélküliek száma korcsoportonként 5 hónapja
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 5 hónapja
- Nőtt a munkanélküliség Lengyelországban 5 hónapja
- Bővítik a 30 év felettiek elhelyezkedését támogató program keretét 6 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 6 hónapja
- Csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban 7 hónapja
- A 15–74 éves munkanélküliek számának negyedévenkénti alakulása - grafikon 7 hónapja
- Így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé 9 hónapja
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 9 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa