Törvénymódosítás Romániában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJobban teszik a román munkáltatók, ha ezentúl kesztyűskézzel bánnak alkalmazottaikkal, ugyanis a munkatörvénykönyv legutóbbi módosítása szerint erkölcsi kártérítésért is bírósághoz fordulhatnak a főnökükkel elégedetlen beosztottak.
A jogászok körében nagy megrökönyödést keltett egy ellenzéki politikus módosító javaslata, amely a munkajogi perekbe is beemelte az eddig csak polgári jogi eljárásokban alkalmazott erkölcsi kártérítés fogalmát. Ezt viszont anélkül tette meg, hogy pontosan tisztázta volna, mit ért az erkölcsi jellegű károkozás alatt.
Az e héttől érvénybe lépett új törvényszöveg szerint egy alkalmazott akkor követelhet erkölcsi kártérítést a bíróságon, ha a munkáltató miatt olyan pszichikai állapotba kerül, amely negatívan hat ki az életére.
A román munkaügyi miniszter szerint ez a túlságosan általános rendelkezés oda vezethet, hogy minden stresszes állapotban lévő személy a bírósághoz fordul majd. A jogászok szerint emiatt végképp ellehetetlenülhet az amúgy is túlzsúfolt romániai bíróságok munkája.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?