Továbbra is szükség lesz a diákmunkára - itt a lista
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA boltok vasárnapi kötelező zárva tartása érinti a meglévő főállású dolgozókat, valamint országszerte több ezer diákot is. Jó hír, hogy a portálunknak eljuttatott sajtóanyag szerint nincs minden veszve, új lehetőségek nyílnak meg a diákok előtt.
Egy euCSOPORT komplex HR szolgáltató közleménye szerint az elmúlt időszakban minimum heti három napos vállalás mellett foglalkoztatott nappali tagozatos diákok egy része a vasárnapok kivételével, a továbbiakban is teljesíteni tudja majd ezt a vállalást, amennyiben az órarendje ezt engedi.
Az áruházakban vasárnaponként dolgozó nappali tagozatos diákok számára a turizmus, vendéglátás, banki, valamint ügyfélszolgálati munkák területén bővülnek a lehetőségek a hétvégi időszakokban. Ezeken a területeken továbbra is szükség lesz a minőségi diákmunkára, így a bolti munkákhoz képest kedvezőbb jövedelem és hosszabb távú karrierlehetőségek mellett válogathatnak a nappalis diákok a munkalehetőségekből - áll a közleményben.
A pénzügyi és a bankszektor irányában folytatott tárgyalások azt prognosztizálják, hogy az elkövetkezendő időszakban az adatrögzítési feladatok kapcsán szintén megnövekedhet a minőségi diákmunka iránti kereslet.
Szakértők elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a boltokban eddig éjszakai műszakban végzett feladatok egy része átkerül a vasárnapi napra, amikor is a minőség-ellenőrzési, áruátválogatási munkakörök elvégzése zavartalanul és a munkaadó számára költséghatékonyabban végezhető.
Amennyiben a bolthálózatok saját létszámot kényszerülnek csökkenteni, de meghosszabbított nyitva tartással reagálnak az új szabályozásra, úgy számukra a szakértőkkel közös hosszabb távú tervezést követően költségkímélő megoldás lehet a csoportos munkaerő-kölcsönzési szolgáltatás igénybevétele.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?