Túlterheltség, állandó teljesítménykényszer? Hogyan maradj önazonos ebben a helyzetben?

Túlstimulált világban élünk. Nyomasztanak a határidők, nyugtalanítanak a céges e-mailek, miközben otthon is várnak ránk: iskolai nehézségek, számlák, fáradt párbeszédek. Egy kutatás kimutatta, hogy naponta átlagosan csupán 5 percet beszélünk a párunkkal – ebben az is benne van, hogy „mi legyen a vacsora” vagy, “hogy mi van a gyerekekkel”.

A napi feszültség elől a képernyők mögé menekülünk. Csak néhány perc csend kellene, távol a nyomasztó gondolatoktól – de ott is szembejön az álpozitív valóság: csodás nyaralások, makulátlan családok, tökéletes életek. Ez pedig csak tovább rombolja az önbecsülésünket. Mire észbe kapunk, már mindenki alszik. A percekből órák lettek. Másnap pedig minden kezdődik elölről.

A XXI. század embere túlterhelt, állandóan teljesíteni próbál – és közben fokozatosan elveszíti a kapcsolatot önmagával. Már nem azt figyeljük, mit szeretnénk, a fókusz eltolódott arra, hogy mivel felelhetünk meg a számoknak, az elvárásoknak, másoknak. 

Ez a belső kiüresedés előbb-utóbb tudatosan vagy tudat alatt elkezd dolgozni. Ha nem változtatunk, pici, apró testi tüneteket kezd okozni. Először csak romlik a fókusz, csökken a teljesítmény, majd megjelennek a stressz okozta megbetegedések – és ezek kihatnak a munkahelyi kultúrára, a fluktuációra és végső soron az üzleti eredményekre is.

Érdemes most feltenni magunknak a kérdést: Milyen munkahelyi kultúrát építünk egy olyan világban, ahol a túlterheltség és az érzelmi távolság vált normává?

Elbújunk a KPI-ok mögé, vagy észrevesszük a számok mögött az embereket? A XXI. század emberének és vezetőjének újra vissza kell találni önMAGához. Hiszen a közép és felsővezetők hiteles jelenléte és az önazonossága lesz a megtartás kulcsa – nem pusztán a bérek és juttatások.

A vízió ereje nem csupán stratégiai eszköz: értelmet ad, összeköt, motivál. Egy olyan menedzser, aki önazonos, tisztán látja az irányt, érthetően, lelkesítően képes átadni azt a csapatának. Így válik élővé és megtartóvá a szervezeti kultúra.

Íme 3+1 eszköz, hogy visszatalálj önMAGadhoz, tudatosítsd, hogy mi van benned és e szerint cselekedj proaktív módon, ne a külső ingerek hatására, reaktívan. Használd ezt az egyszerű gyakorlatsort bármikor, amikor úgy érzed, hogy nem te irányítasz, hanem a körülmények.

Lélegezz – tudatosan!

A légzés az első dolog, amit megtanulunk, és az utolsó, amit elengedünk. Mégis ritkán használjuk tudatosan. Pedig stresszhelyzetben ez az, ami visszaránt a jelenbe. Akkor, amikor azt érezzünk, szétesik körülöttünk minden, amikor mindenkinek meg akarunk felelni, amikor a múlton kesergünk vagy a jövő miatt aggódunk. A légzés a legjobb eszköz, hogy az idegrendszeredet megnyugtasd és visszakerülj az “itt és mostba" és magadra tudj fókuszálni. 

Gyakorlat:

• Jobb kéz a mellkason, bal kéz a hason.

• 5 számolásig belélegzel (mellkasba),

• 5 számolásig bent tartod,

• 5 számolásig kifújod,

• 5 számolásig szünet.

• Majd újra, a hasadba lélegezve.

Ismételd addig, amíg úgy érzed, hogy szükség van rá!

Tudatosíts – Mi történik benned most?

Miután újra kapcsolódtál magaddal, kérdezd meg magadtól:

„Mire van most szükségem?” 

Először lehet, hogy csak testérzetek jönnek: szorító gyomor, megfeszülő váll. Menj mélyebbre! Miért szorít a gyomrom? Miért feszült be a vállam? Így eljutsz a testérzettől az érzelemig: félelem, szomorúság, düh, vagy épp öröm. Nézz szembe vele! Fogalmazd meg! De egyre figyelj: Nem dühös vagy – dühöt érzel. Nem félsz - félelmet érzel! Ez egy óriási különbség. Az épp aktuális érzelmeid nem te vagy, az csak a helyzetre adott reakciód!

Ha tudatosítod az érzéseidet, és nem fojtod el őket, akkor csökkenni fog a rád gyakorolt hatásuk, ezáltal csökken a belső feszültséged is– és ez egyenes út a kiegyensúlyozott jelenléthez. Kérdezd meg magadtól: Ki vagyok én most?

Ha eljutottál oda, hogy ismét te kerülj a figyelmed középpontjába, tudatosítottad az érzéseidet, jöhet a következő lépés:

Ki vagyok én most?

• Olyan vezető vagyok, akit én is követnék?
• Olyan vezető vagyok, amilyen mellett én is szívesen dolgoznék?
• Ide szerettem volna eljutni akkor, amikor elkezdtem? 

Ez a fajta önreflexió fájdalmas lehet – de a tű pontos, cukormáztól mentes önismeret és a növekedés kéz a kézben járnak!

+1 Teremts olyan közeget, ahol önmaguk lehetnek a kollégáid!

A legtöbb, amit vezetőként adhatsz: egy olyan tér, ahol a kollégák önmaguk lehetnek. Ahol hibázni is lehet, és az emberség nem gyengeség, hanem erőforrás. Ahol a vezető is vállalja a sebezhetőségét és nem robotként, hanem emberként van jelen. Mert ha emberként vezetünk, emberként fognak kapcsolódni hozzánk.

Te milyen vezető vagy valójában? Látod VALÓJÁBAN magad?  Nem a pozíciód szerint – hanem emberként.

Král Éva

vezetőfejlesztő tréner, a Take the Lead Hungary alapítója