kapubanner for mobile

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

Új vezérigazgatót nevezett ki Dr. Tóth Ágnes személyében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). A közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó, frissen megválasztott vezető célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a közép-kelet-európai régióban.

Az intézmény hosszú távú stratégiájának része a nemzetközi hallgatók számának intenzív bővítése, amely az elmúlt évben már meghaladta a 800 főt.

Több mint másfél évtizedes, a felsőoktatáshoz kapcsolódó irányítási, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező vezető került Magyarország legnagyobb magánegyetemének élére. Dr. Tóth Ágnes február elején Johan Strömsätertől vette át a Budapesti Metropolitan Egyetem vezetését.

Az új vezérigazgató jól ismeri az intézmény működését, hiszen korábban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként, marketing vezetőként, illetve stratégiai tanácsadóként is támogatta az egyetem fejlődését. Több mint kilenc éve vesz részt a Budapesti Metropolitan Egyetem életét meghatározó folyamatok és döntések előkészítésében és végrehajtásában. Személyéhez köthető több olyan intézkedés bevezetése, amely 30 százalékkal növelte meg a hallgatói elégedettség szintjét. Doktori tanulmányait a Nyugat-Magyarországi Egyetemen végezte. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, valamint a Debreceni Egyetemen (DE) matematika és informatika mesterszakon szerezte.

Dr. Tóth Ágnes továbbra is vezető nemzetközi oktatási intézményként kívánja pozícionálni az egyetemet a régióban. A folyamat első lépéseként a METU az elmúlt időszakban látványosan megnövelte a külföldi hallgatók számát, így mára több mint 800 külföldi diák jár az egyetemre. A frissen kinevezett vezérigazgató irányításával a szervezet − a folyamatos növekedés mellett − a továbbfejlesztett oktatási stratégia megvalósítására fókuszál a jövőben, amellyel a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra kívánnak reagálni. Ebben kulcsszerepet játszik a MyBrand néven indított, Magyarországon egyedülálló képzési rendszer, amelynek célja, hogy a hallgatók portfólióba rendezhessék a megszerzett kompetenciáikat. A képzés során összeállított egyéni portfólió reális képet ad a hallgatók által elsajátított készségekről, amely tapasztalat markánsan megkülönbözteti majd az itt végzett fiatalokat a munkaerőpiacon.

Az egyetem első számú vezetője kiemelt területként tekint az oktatás minőségére és a tanulóknak nyújtott szolgáltatásokra, amelyek a hallgatói elégedettség legmeghatározóbb tényezői is, így folyamatos fejlesztést kívánnak.

Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem új vezérigazgatója 2019 februárjától tölti be hivatalát.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások

Több mint 5000-en dolgoznak a Waberer’s cégcsoportnál, amelynek vezető testületeire 2026 nyarától vonatkozik a 40%-os női kvóta, számos feladatot... Teljes cikk

A munkaügy már nem elég! Így alakíts ki stratégiai HR-t a kkv-nál!

Magyarországon a legtöbb kisvállalatnál a HR még mindig operatív „munkaügyként” él a fejünkben, miközben a V4-országok 2094 szervezetét... Teljes cikk

Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep

Egy vidéki gyártó cég tehetségmenedzsment képzésén egy kékgalléros vezetővel arról beszéltünk, hogy miért is kezdtük a programot az önismeret... Teljes cikk