Kormányzati segítséget kérnek a rendezvényszervezők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt, ezért kormányzati segítséget kérnek a rendezvényszervezők - közölte Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.
Az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták - ismertette az elnök, aki kiemelte, hogy a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének.
A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek.
Ganczer Gábor elmondta, hogy a szektorban dolgozó cégek utolsó tartalékaikból és a járulékkedvezményekkel igyekeznek megtartani a szakképzett munkaerőt.
Többségük eddig el tudta kerülni az elbocsátásokat, a rendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság azonban hónapokon belül a munkahelyek drámai mértékű megszűnéséhez vezethet - mondta a MaReSz elnöke, aki szerint kormányzati segítség nélkül ősszel a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátására kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti.
A gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a nemzetközi turizmus, a rendezvények, ezen belül a nemzetközi rendezvények újraindulása lassú folyamat lesz - vélte, megjegyezve, hogy az üzleti rendezvények nélkülözhetetlenek a magyar gazdaság újraindításához.
Kitért arra, hogy rendezvényszervezői szakma által szervezett üzleti események, kereskedelmi kiállítások eltérő szabályozás alá esnek, mint az egyéb tömegrendezvények, például fesztiválok, koncertek, ahol a résztvevők mozgása nem kontrollálható. A szabályok szerint ugyanis csak az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények szervezése tilos, ami nem jellemző a céges rendezvényekre.
Rámutatott: az operatív törzs állásfoglalása szerint június 18-a óta céges események létszámkorlát nélkül, kül- és beltéren egyaránt megtarthatók. Így lehet rendezni konferenciákat, bemutatókat, szakmai vásárokat vagy csapatépítő programokat is.
A szövetség által kidolgozott, nemzetközi gyakorlatokra épülő, széleskörű szakmai konszenzussal létrejött Covid-kézikönyv részletes iránymutatást tartalmaz az üzleti rendezvények biztonságos, kontrollált lebonyolításához. A jól működő gazdasági élethez nélkülözhetetlen rendezvények megfelelő szabályozással biztonságosan megrendezhetők - húzta alá az elnök.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?