kapubanner for mobile

Vádemelés munkahelyi baleset ügyében

Három férfi ellen emelt vádat az ügyészség a kisteleki sajtgyárban történt munkahelyi baleset miatt. 2013-ban a hűtőrendszerből kiáramló ammónia egy munkásnak életveszélyes sérüléseket okozott, egy másik dolgozó pedig könnyebben megsérült.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a Szegedi Járási Ügyészség a gyár egyik alkalmazottját és a hűtőrendszer átalakítását végző vállalkozás két dolgozóját súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

A kisteleki sajtgyárban 2013-ban az ammóniás hűtőrendszer bontása során a vádlottak nem kellő körültekintéssel jártak el, pedig tudták, hogy a hűtőrendszer töltött állapotban, nyomás alatt van. Ennek ellenére utasítást adtak a szerelés megkezdésére.

A szelepek csavarjainak meglazítása után az egyik sértettre ammónia fröccsent, aki nyolc napon belül gyógyuló – fagyási sérüléseket szenvedett. Egy másik szerelő a kiáramló ammónia hatására az eszméletét vesztette. Kórházba vitték, de az ammóniagáz a tüdejében és a bőrén olyan, életveszélyes sérüléseket okozott, amelyek súlyos egészségromláshoz vezettek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek