Vállalati covid szűrés - hogyan válasszunk tesztet?

Ahogy a koronavírusról egyre többet tudunk és tapasztalatot szerzünk az újabb mutánsokról, úgy fejlődik a tesztelés is. A piacon ma már számos megoldás közül választhatunk a fertőzöttség kimutatására. Míg Ázsiában már azzal kísérleteznek, hogy egy izzadt pólóból is kiderüljön, koronavírusosak vagyunk-e, a hazai piacon egyelőre az antigén gyorstesztek széles választéka okoz kihívást, amikor tesztelni szeretnénk.

koronavírus, teszt-
images

Míg korábban a PCR tesztek beszerzésért folyt a küzdelem, ma már inkább túlkínálat mutatkozik a tesztpiacon és sokszor nehéz kiigazodni hogyan is válasszuk ki a megfelelőt. Abban viszont egyetértünk, hogy a drasztikusan növekvő esetszámok miatt a vállalatoknak tesztelési stratégiát kell felállítaniuk követve a nyugat európai példákat. Németországban például azon munkáltatóknál, ahol a home office nem biztosított heti kétszer van gyorsteszt, de Ausztriában is gyakori a rendszeres tesztelés és a betegség után gyorsteszttel való visszatérés a munkába. Hazánkban is az a tapasztalat, hogy ahol a korábban jól betárazott drága PCR már nincs raktáron, ott szívesen próbálkoznak más, kevésbé drasztikus, mégis megbízható teszt alkalmazásával. De vajon mitől megbízható egy gyorsteszt és hogyan válasszuk ki a megfelelőt? 

A megbízhatóságot két érték jelzi: a szenzitivitás mellett fontos a specificitást is nézni, hiszen így lesz teljes a kép. A szenzitivitás a pozitív teszt valószínűsége egy olyan páciensnél, ahol fennáll a fertőzöttség. Ezzel szemben a specificitás azt az értéket jelzi, hogy a teszt milyen megbízhatóan tudja azonosítani azokat a pácienseket, akikben a vizsgált paraméter nem kóros; vagyis annak a valószínűsége, hogy a teszt értéke negatív lesz egy olyan páciensen, akinél nem áll fenn a betegség. Mindkét értéket százalékban adják meg, melyet a PCR-hoz képest kell értelmezni. 

A hazai piacon a vállatoknak több professzionális termék közül van lehetőségük válogatni.  Akad köztük orr- ill. garatmintás, köptetős, illetve egyre nagyobb a kereslet nemcsak a gyerekek körében, hanem a felnőtteknél is a nyalókás gyorstesztre. Ez utóbbi használata gyors, egyszerű és ma már akár olyan tesztet is választhatunk, ami egyetlen egy eszközből áll, és percek alatt eredményt produkál. Azonban nem ritka az sem, hogy 2-3 különböző típust kombinálva használ egy vállalat és azokat felváltva alkalmazzák, ezzel is biztosítva azt, hogy a lehető legmegbízhatóbb eredmény szülessen. 

Egészségügyi dolgozóként az elsők között kaptam meg az oltást, igaz a harmadikat még nem vettem fel; azt gondoltam, hogy a viszonylag magas antitest számom miatt még kicsit ráérek vele. Tévedtem. Így is pozitív covidos lettem, bár a tüneteim nem rendkívül erősek, mégis, az egész betegség nagyon elhúzódik, nehezen gyógyulok és jóval intenzívebb mint egy megfázás, pedig rendszeresen sportolok is." – mesélte Dóra, aki gyógyszerészként dolgozik. Szakmai ártalomból nagyon érdeklik a különböző tesztek, így hát kíváncsiságból számos fajtát kipróbált: volt köztük orrbedugós, köptetős és több nyalókás is. "A nyalókás antigén teszttel szkeptikus voltam, pedig Ausztriában is a lollipop test-el szűrik az óvodásokat. Mégis megbízhatónak bizonyult." - mondta Dóra, aki a képen látható 7 különböző gyorstesztet próbálta. Az eredmény ugyanaz – bár az egyik teszt érvénytelen lett, így újra kellett csinálnia -, mindegyik pozitív eredményt mutatott, hol halványabban rajzolódott ki, hol erősebben.

koronavírus tesztek

Pozitív tesztek. (képi illusztráció)

Tévhitek a gyorstesztekről

Ha nagyon halványan jelenik meg a csík, akkor nem vagyok fertőzött.

Ez ebben a formában nem igaz, mint ahogy egy terhességi teszt esetében sincs olyan, hogy ha halvány a második csík, akkor csak kicsit vagyok terhes. A halvány csík ugyanúgy fertőzést jelent, mint az egyértelműen erős csík.

Az orrbedugós tesztek hatékonyabbak, mint a nyáltesztek.

Nem feltétlenül. Ezt semmilyen tanulmány nem bizonyítja. Fontos kérdés, hogy a gyakorlatban ki végzi a tesztet. Magunknak, vagy szülőként nem biztos, hogy szakszerűen és kellő rutinnal dugunk fel az orrunkba - esetleg a gyerekünk orrába – 2-3 cm mélyen, majd forgatunk meg néhány alkalommal egy pálcát. Érdemes olyan tesztet választani, amiben biztosak vagyunk, hogy az előírásnak megfelelően, az előírásokat betartva pontosan el tudjuk végezni. 

Minél újabb egy teszt a piacon annál hatékonyabb.

Az idő előrehaladtával egyre innovatívabb tesztek léteznek, mint például a csupán egy eszközös nyálteszt, ahol nagyon egyszerűen, rövid időn belül, mindenféle egyéb eszköz vagy folyadék használata nélkül azonnali eredményt kapunk. Ez nem egyenlő a teszt hatékonyságával. A tesztek megbízhatóságánál két értéket érdemes figyelembe venni: a specificitást és az érzékenységet. Az viszont általánosságban elmondható, hogy minél újabb egy teszt a piacon, annál valószínűbb, hogy a legújabb mutánsok kimutatására is alkalmas. Erről azonban érdemes vásárlás előtt meggyőződni és beszerezni a forgalmazótól a gyártó által kiállított mutációs igazolást. 

Nem feltétlen az ár határozza meg a teszt minőségét. Sőt! Egy teszt lehet olcsó is ha régóta van a piacon, ha a szavatossága hamarosan lejár vagy például, ha több eszköz tartozik hozzá, ezáltal kicsit bonyolultabb a teszt használata. De akkor is, ha a forgalmazó több terméket hoz be az országba, és nagyon nagy tételbe vásárolta fel a teszteket hazai eladásra. Érdemes ilyen esetben utánajárni, hogy az adott termék rendelkezik e mutációk kimutatásával.

www.lollipoptest.hu

Nyitókép: Alexandra_Koch képe a Pixabay -en.

 

 

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk

Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk