kapubanner for mobile

Válságban a védőnői rendszer

A hungarikumnak is besorolt hazai védőnői rendszer szervezeti és finanszírozási anomáliákkal küzdött a korábbi években. Idén nyáron államosították ezt a szektort is, önkormányzati helyett központi, kórházi irányítás alá került a védőnők túlnyomó része. Az átszervezés hátterének szakmai oldala egyre kevésbé látszik - írja részletes beszámolójában a Szabad Európa.

Válságban a védőnői rendszer-
images

A védőnőktől lényegében teljes családgondozást várnak már el, az iparág is bonyolultabb lett, sokkal nagyobb csapatok folyamatos együttműködéséből áll össze a modern egészségügy. A védőnők feladata szerteágazó lett: a gyerekgondozástól kezdve a pszichés vagy táplálkozási tanácsadáson át az állami családtámogatási lehetőségek bemutatásáig egy sereg egészségügyi, szociális és egyéb ismeretterjesztési feladat hárul rájuk. Néha pedig szinte kizárólag ők jelentik a kapcsolatot az egészségügyi rendszerrel a nehezebb körülmények között élőknél - mutat rá a Szabad Európa anyaga. 

Az első komoly probléma, hogy nincsenek elegen erre a feladatra. Novemberben hivatalosan 277 területi és ötven iskolai védőnői állás volt üres. Jelenleg a hozzávetőleg négyezerből összesen nagyjából 650 körzetnél dolgozik helyettes védőnő, ami százezres nagyságrendű érintettet jelenthet. Az elmúlt években a védőnői rendszerben az alacsony fizetés jelentette a legfőbb okot a fiatalabb korosztályok kivonulásának, de az alacsony erkölcsi megbecsülés és az életpályamodell hiánya is hozzájárulnak a problémához.

2022 decemberétől lehetett tudni, hogy a kormány államosítani kívánja ezt a szektort, ami tavaly júliustól meg is történt. Ez a gyakorlatban elsősorban azt jelentette, hogy a több ezer önkormányzat helyett a megyei centrumkórházak lettek a védőnők munkáltatói. A lépés egyrészt azért nem aratott sikert a védőnőknél, mert az állam az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartotta őket, és nem volt hajlandó elárulni az átállás tervezett részleteit, és maga az átállás is meglehetősen előkészítetlen volt, jogtalan állami fenyegetésekkel, fizetéscsökkenéssel, jelentős félreértésekkel vagy teljesen hamisnak bizonyuló ígéretekkel tarkítva. 

Az államosításon túli esetleges hosszabb távú tervről továbbra sem hajlandó semmit mondani a kormány. Illetve egy dolgot talán lehet tudni: hogy a jövő évben még nem kezdődik el. A 2024-es költségvetésbe ugyanis fillérre ugyanannyit terveztek a védőnői rendszerre, mint tavaly, ami azt sejteti, mintha egyelőre az sem lett volna végiggondolva, hogy az államnak a feladatátvétellel a pluszköltségeket is állnia kell. Arról nem beszélve, hogy az immár egészségügyi szakdolgozónak számító védőnőknek hivatalosan húszszázalékos béremelést ígértek 2024 márciusától.

Védőnők száma a magyar egészségügyben - tekintse meg korábbi infografikánk. 

Szabad Európa

fotó: freepik

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek