A körzetek több mint tíz százalékában nincs elég védőnő
A dolgozó védőnők ötöde kénytelen helyettesíteni, de ezt is egyre kevesebben vállalják.
Csaknem ötezer körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, miközben sok helyen gyermekorvos sincs - írja a Népszava. Jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen az országban, de emellett sok helyen kell még megoldani helyettesítéssel a feladatot - mondta a lapnak Szalainé P. Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője. Mint ismertette, a majdnem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, hozzátéve, hogy az üres állások mellett a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el. A dolgozó védőnők ötöde helyettesít, ez körülbelül ezer dolgozót jelent. Mivel emiatt nem jut elég idő és figyelem a gondozottakra, az 10000 feladatellátási helyen az ellátottak 25-30 százalékának sérülhet az egyenlő ellátáshoz való joga.
A helyettesítési óraszám csökkentésével csökkentették a díjazást is: több megyében a havi bér 12,5 százaléka jár azért, ha egy védőnő elvállal egy ellátatlan körzetet. Mivel nincs üzemanyag költségtérítés, ennek az összegnek egy részét elköltik az utazásra. Emiatt egyre többen mondják le a helyettesített körzeteket. "Havi 50 ezerért senki nem veszi a nyakába 100-150 gyerek, kismama ellátását. Így egyre több lesz a teljességgel ellátatlan körzet" - mondta Szalainé P. Boglárka, aki maga is védőnő.
fotó: unsplash
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A mesterséges intelligencia (AI) rohamos terjedése kihívások elé állítja a HR csapatokat, hiszen a szabályozás gyakran lemarad a technológia... Teljes cikk
A londoni metró dolgozóit képviselő RMT szakszervezet megerősítette, hogy ezen a héten sztrájkokra kerül sor a metróhálózaton. A munkabeszüntetés... Teljes cikk
Az Indeed Hiring Lab friss jelentése szerint az emberi erőforrásokkal kapcsolatos készségek, mint a munkavállalói elkötelezettség és menedzsment,... Teljes cikk
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 1 hete
- Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 2 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 2 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 hete
- Bölcsességfog eltávolítás: hiedelmek és valóság 2 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?