kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Változnak a szociális gondoskodásban résztvevőkre, nevelőszülőkre, rendvédelmisekre vonatkozó rendelkezések is

Változnak a szociális gondoskodásban résztvevőkre vonatkozó rendelkezések az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által november 17-én elfogadott módosítások szerint. Nőnek a nevelőszülők juttatásai, és módosulnak a rendvédelmi, valamint az egészségügyi dolgozókra vonatkozó egyes szabályok is.

A testület a Magyarország biztonságát szolgáló törvénymódosításokat tárgyalta, a Ház várhatóan a jövő héten határoz azokról. 

Az egyén szociális biztonságáról szóló új normaszöveg várhatóan úgy kezdődik: "mindenki felelős önmagáért", míg a korábbi változatban az szerepelt, hogy "az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős". A módosított jogszabály ugyan kiemeli majd az egyéni és hozzátartozói felelősséget, de figyelembe veszi a képességeiket és lehetőségeiket is erre, emellett a módosítás a Polgári törvénykönyv alapján határozza meg a hozzátartozói kört. 
A települési önkormányzatnak kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek szerint áll fenn gondoskodási kötelezettsége, de a változtatás kimondja azt is, hogy a szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működésének biztosítása az állam és az önkormányzatok feladata. 

A változtatás ahelyett, hogy feladatot szabna az állami támogatásban részesülő karitatív szervezeteknek, azt mondja ki, hogy az állam és az önkormányzat együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel a szociális gondoskodási feladatok ellátása során. 

A törvénymódosítás növeli a nevelőszülők juttatásait is. 

Egy másik változtatás lehetővé teszi, hogy a Magyar Művészeti Akadémia jövőre a szabályoktól némileg eltérően választhassa meg rendes és levelező tagjait, hogy létszáma - amelyet egy nemrég elfogadott törvénymódosítás megnövelt - feltölthető legyen.
Egy módosítás annak garanciális szabályait is rögzíti, hogy a hivatásos állomány és a rendvédelmi alkalmazottak, valamint az egészségügyi dolgozók miként vállalhatnak önként túlszolgálatot.  

Jámbor András (Párbeszéd) és Arató Gergely (DK) is kifogásolta, hogy a módosítások által érdemi, új joganyag került a bizottság elé, amelyeket szerintük önálló javaslatokban kellene tárgyalnia a Háznak. Arató Gergely ide sorolta a Honvédkórház átalakítását érintő pontokat, a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény módosítását vagy a nevelőszülőket érintő változásokat. Kifogásolta azt is, hogy egy módosítás által részletes szabályok kerülnek ki a nemzetbiztonsági szolgálatokat szabályozó törvényből. 

Felkai László, a Belügyminisztérium államtitkára a felvetésekre azt felelte: a külső környezet folyamatos változása indokolja a nemzetbiztonsági törvény módosítását, amelyre várhatóan tavasszal kerülhet sor, így ebben a jogszabályban nem kívánták kezelni azt. 

A Honvédkórházat érintő változtatás célja pedig az, hogy ne csökkenjen a keresete azoknak a munkavállalóknak, akik a honvédelmi jogállásból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülnek át. A nevelőszülőket érintő változtatásra azért van szükség hogy a juttatásaik növekedjenek - hangsúlyozta.

  • 2023.12.07IV. euChance KLUB Negyedik alkalommal és idén utoljára gyűlik össze az euChance Klub! Az izgalmas témák mellett értékeljük majd a Klub első évét is: sikerek és megoldásra váró feladatok számba vétele és a következő év tervezése.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan szerezhetjük vissza a cafeteria juttatásokat évközi munkaviszony megszűnés esetén?

Sok munkáltatóban felmerülhet a kérdés, hogy mi történik a Széchenyi Pihenő Kártyára (a továbbiakban: SZÉP-kártya) egész évre feltöltött... Teljes cikk

Végkielégítés: ezek a szabályok

Mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról számos kérdés merülhet fel a végkielégítéssel kapcsolatban. Nem csak a könnyen megválaszolhatóak,... Teljes cikk

Négynapos munkahét - valós lehetőség vagy úri huncutság?

Többféle koncepció létezik a négynapos munkahét kapcsán, így rögtön adódik a kérdés, kinek, mit jelent? Egyáltalán elérhető-e ez a lehetőség... Teljes cikk