Van, ahol mood manager felel a kollégák hangulatáért
Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában - derül ki a portálunkhoz érkezett sajtóközleményből.
Kiss Tímea tölti be a mood manageri pozíciót az Armadillónál. A szakembernek több mint 10 éves tapasztalata van nagyvállalati és kkv HR területen. Korábban a WhiteLab HR vezetője volt, ahol többek között a HR stratégia és keretrendszer kialakításáért, a HR rendszerek és folyamatok teljeskörű felépítéséért és bevezetéséért volt felelős. Tímea, a WellBe Consulting alapítójaként, kifejezetten a kkv szektor számára kínál olyan kiszervezett HR szolgáltatásokat melyek jellemzően a nagyvállalati szektorban voltak eddig elérhetőek. Ezzel a lépéssel a WellBe Consulting és az Armadillo között stratégiai együttműködés kezdődött. A kreatív iparágakban dolgozókra ráfér a jó hangulat, mert egy tavalyi ügynökségi népszámlálás szerint a reklámszakma többségének mentális állapota elkeserítő.
„Az egyértelmű humánus értékek mellett üzleti szempontból is lényeges, hogy kollégáink jól érezzék magukat, örömmel és lelkesen végezzék munkájukat. A munka-magánélet egyensúlya mellett fontosnak tartjuk, hogy tudatosan alakítsuk át téves vagy korlátozó hiedelmeinket, amelyek gátolhatják fejlődésünket” – mondta Bartha Péter. Az Armadillo tulajdonos-ügyvezetője hozzátette: „Timivel azon dolgozunk, hogy felismerjük és meghaladjuk ezeket a korlátokat, a személyes és céges motivációs célokat összehangoljuk ezáltal erősítve a produktivitást.”
A cég az összetartó szellemiséget kívánja életben tartani és tovább erősíteni a jövőben is. Kiss Tímea feladata lesz, hogy a munkavállalók jóllétén keresztül az egyéni célokat összehangolja a vállalati célkitűzésekkel és ezáltal a munkatársak és a cég számára is mérhető sikereket érjen el. "Hiszek abban, hogy a pozitív munkahelyi kultúra elősegíti a munkavállalók boldogságát és teljesítményük növekedését” – emelte ki Kiss Tímea. Hozzátette: „Olyan környezetet szeretnénk teremteni, ahová a kollégák felszabadultan jönnek be dolgozni és ahol meg tudják élni a személyes sikert is. Ha ez így van, akkor eltűnik az „óóó már megint HÉTFŐ és a végre PÉNTEK érzés is.”
Az Armadillo stratégiai célkitűzése, hogy az eredményeket csapatként szeretné elérni, amiben minden kolléga véleménye és érzései számítanak, ezért egy heppimétert is kidolgoztak, amely a munkahellyel kapcsolatos elégedettségi szintet méri anonim kérdőív formájában. A kapott eredmény a vállalati stratégiai tervezés alappillérét is jelenti. A cég október végén egy többrészes podcast sorozattal debütál az Armadillo youtube felületén. A Mindfuel podcast sorozat célja, hogy valódi párbeszédet generáljon, inspiráljon és elgondolkodtasson a munkahelyi „hogylét” kérdéseiről.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?