Van, hogy a hétszámjegyű fizetés sem hat - munkaerő kihívások a logisztikában
Komoly munkaerőhiány van logisztikai területen is, előfordul, hogy a hétszámjegyű fizetési ajánlatok sem elég motiválóak. Így a munkáltatóknak komoly kihívást jelent, hogy a munkavállalói elvárások és az alkalmazói ajánlat találkozzon.
„A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hét számjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan, de arra is gyakran látunk példát, hogy a megfelelő szakértelem hiánya szab gátat az ideális jelölt megtalálásában” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke a magyarországi logisztikai piacról szervezett szakkonferencián. Majd hozzátette, hogy mindennapjaik során amellett, hogy igyekeznek naprakész oktatásokkal (pl. Felsőfokú Logisztikai Menedzser) is javítani az aktuális helyzeten, fontosnak tekintenek minden olyan további háttérfolyamatot is, amely a megfelelő munkaerő megtalálásában segíti a logisztikai cégeket.
Ezért az Egyesület stratégiai megállapodást kötött a Trenkwalderrel, amelynek keretében a felek a jövőben széles körű információkkal látják el egymást az aktuális munkaerőpiaci tendenciákról, beleértve a logisztikai trendeket, hiszen ez egy kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági terület.
Aktuális munkaerőigény a logisztika területén
Szarvas Péter, a Trenkwalder quality managere elmondta, hogy a logisztikai munkaerő-keresések száma a koronavírus-járványt megelőző utolsó időszakhoz – 2019 utolsó negyedévéhez – képest jelenleg közel kétszeres mértékű, és ez a szint az év hátralévő részében is fennáll majd. A jelöltek elvárása, illetve a munkáltatók ajánlatai között ugyanakkor egyes munkakörökben akár 20 százaléknál is nagyobb eltérés van. Ez növelheti a fluktuációs hatást, elnyújtja a betöltési időt, csökkenti a belső motivációt, valamint a kívántnál alacsonyabb kvalitású jelöltek jelentkezésével járhat.
A munkaerő növekvő mobilitása
Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai piacon a gazdasági nehézségek ellenére több százezer fős a munkaerőhiány, az elbocsátott alkalmazottak többségét a piac más szegmensei azonnal felszívja. A szakember a vállalat saját közelmúltbeli Mobilitási Index felmérésre utalva rámutatott, hogy a hazai munkavállalók 53 százaléka kedvezőbb munkalehetőségek érdekében hajlandó jelenlegi lakhelyéről elköltözni, az egyes régiókban élők mobilitási készségeinek ismerete pedig jelentős versenyelőnyt biztosíthat a munkáltatók számára.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?