kapubanner for mobile

Vasárnapi zárva tartás: népszavazás és Alkotmánybírósági döntés várható

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támadni fogja a vasárnapi zárva tartást, a hatályba lépő szabályok alkotmányosságát. Úgy látják, alkotmányos szempontból kifogásolható a hatástanulmány elmaradása, a felkészülési idő hiánya, illetve az egyeztetés elmaradása.

Az országgyűlés 2014. december 16. napján 119 igen, 40 nem, valamint 25 tartózkodó szavazattal elfogadta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt, mely 2015. március 15. napján lépett hatályba.

A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a törvény elfogadására meglepetésszerűen került sor, hiszen sokáig maga a Nemzetgazdasági Minisztérium is cáfolta a híreket. A törvénytervezet pontos tartalma sem volt ismert az elfogadást megelőzően a közvélemény, illetve az érintett szektor szereplői számára, így értelemszerűen érdemi társadalmi egyeztetésre sem került sor. Sokan reménykedtek ugyanakkor abban, hogy a végrehajtási rendelet valamelyest enyhíteni fog a szabályozás szigorán, de ezek a remények sem bizonyultak megalapozottnak. Az elfogadott kormányrendelet ugyanis pusztán eljárási szabályokat tartalmaz, a szűk kivételi kör is eltűnt belőle.

Munkavégzési tilalom, nyitvatartási korlátozás, szankciók

A hatályba lépett szabályozás a következő érdemi rendelkezéseket tartalmazza:
- a vasárnapi munkavégzés tilalma (néhány kivétel: gyógyszertár, reptér, pályaudvar, piac stb.)
- a kiskereskedelmi napok (többi nap) korlátozott nyitva tartása (6-22 óra)
- a tilalom megsértése esetén új szankciók: üzlet ideiglenes bezárása (15, 30, 90, 365 nap)
- szűk kivételi kör: 200 nm árusítóterű üzlet a vállalkozóval, segítő családtaggal

A törvény bevezeti az un. kiskereskedelmi nap fogalmát, ami a vasárnap és a munkaszüneti napok kivételével a hét többi napja. Kiskereskedelmi napokon üzletek már csupán 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva. Ettől eltérően az üzletek adventi vasárnapokon 6 óra és 22 óra, december 24-én és december 31-én 6 óra és 12 óra, továbbá minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján 6 óra és 22 óra között nyitva tarthatnak. Az adventi és az év tetszőleges vasárnapján történő egyszeri nyitva tartást előzetesen be kell jelenteni. Kiskereskedelmi tevékenységet üzletben csak a törvény által lehetővé tett nyitvatartási időben lehet folytatni. Mindazokat a vásárlókat, akik a nyitvatartási időn belül beléptek az üzletbe, a nyitvatartási időn túl - legfeljebb további fél órán belül - ki lehet szolgálni.

Néhány üzlet típusra eltérő szabályok vonatkoznak. A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzlet kiskereskedelmi napokon 5 óra és 22 óra, vasárnap és munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között nyitva tarthat. Az újságot árusító üzlet, valamint a virágot árusító üzlet vasárnap és munkaszüneti napokon 6 óra és 12 óra között nyitva tarthat. A sportlétesítményekben üzemelő üzletek pedig vasárnap és munkaszüneti napokon a sportrendezvények ideje alatt nyitva tarthatnak.

Szűkülő kivételi kör

Az eredeti kormányrendelet tervezet, melyet a minisztérium véleményezésre az érdekképviseleteknek is megküldött, kibővítette volna a kivételi kört. Ebbe a kategóriába kerültek volna a fogyasztási cikket értékesítő üzletek, az építőanyag kereskedelmi tevékenységet folytató üzletek, a kertészetek, valamint a személykikötők területén lévő üzletek. Az elfogadott végrehajtási rendelet azonban sokunk meglepetésére már csupán eljárási szabályokat tartalmazott.

Kártékony is a szabályozás

"Gondoljunk két dologra, amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Ezt úgy tegyük meg, hogy miközben az egyik dologra gondolunk, ne gondoljunk a másik dologra. Amennyiben ez sikerült, akkor megtanultunk jogi módon gondolkodni." - Justice Ginsburg, AT & T v. Hulteen, 2009.
A hatályba lépő szabályok nem szolgálják sem a munkavállalók, sem a munkáltatók, sem pedig a lakosság érdekeit.
Biztosan kijelenthető ugyanis, hogy a megváltozott jogi környezethez és a kieső bevételekhez a vállalkozások meghosszabbított nyitva tartási idővel és elbocsátásokkal alkalmazkodnak. Ezeket a negatív hatásokat ugyanakkor meg lehetett volna előzni azzal, ha történt volna a munkavállalói, valamint munkáltatói érdekképviseletekkel érdemi konzultáció, illetve amennyiben készült volna hatásvizsgálat.

Néhány esetben azonban a szabályozás abszurditása annyira nyilvánvaló, hogy az hatástanulmány hiányában is azonnal észlelhető lett volna. A kertészetek vasárnapi zárva tartása ugyanis olyan hajmeresztő ötlet, melyhez csupán a vasárnapi mise hétfői kötelező megtartása lenne hasonlítható. A kertészkedés ideje ugyanis köztudottan hétvégére esik, s ezen tényeken a jogalkotó által ránk erőltetett szabályrendszer sem tud változtatni. A szabályozás logikája tehát nem csupán kártékony, hanem egyben az élettől is elrugaszkodott.

Népszavazás és Alkotmánybírósági döntés várható

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megállapodást kötöttek a célból, hogy elérjék a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény hatályon kívül helyezését. A megállapodásnak része a vasárnapi pótlék emelése, a fő szabályként önkéntes alapon elrendelhető vasárnapi munkavégzés, valamint az is, hogy a munkáltatók a jövőben több vasárnapra adjanak ki pihenőnapot. Ennek érdekében a felek népszavazási kezdeményezéssel is élnek, valamint támadni fogják a hatályba lépő szabályok alkotmányosságát is. Ez utóbbira az Alapvető Jogok Biztosán keresztül nyílik lehetőség, hiszen a jogalkotó néhány éve korlátozta az Alkotmánybírósághoz fordulás módjait is.

Alkotmányos szempontból kifogásolható ugyanakkor a hatástanulmány elmaradása, a felkészülési idő hiánya, illetve az egyeztetés elmaradása. Ezen követelmények ugyanakkor jórészt a jogalkotási törvényben is rögzítésre kerültek. A 34/1991. AB határozat ezzel összefüggésben pedig arra is rámutat, hogy a jogbiztonság elvéből következően a jogalkotónak be kell(ene) tartania legalább a saját működésére vonatkozó szabályokat.
Az egyeztetés és a hatástanulmány azt a célt szolgálják, hogy a keletkező jogi norma racionális és ésszerű cselekvési kereteket adjon.

A felkészülési idő egyik legfontosabb szerepe pedig az, hogy a címzettek időben és az önkéntes jogkövetés szándékával megismerhessék a jogi norma tartalmát annak érdekében, hogy reális lehetőségük legyen az abban foglaltakhoz igazítani magatartásukat. Ezen túlmenően a tilalom sérti a vállalkozás szabadságát, valamint önkényesen különbséget tesz a gazdasági jogalanyok között méret, tulajdonosi kör, illetve szerkezet alapján. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanakkor "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amely a tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és a verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik".

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
Jogi szakértő
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk