kapubanner for mobile
Szilágyi Katalin
Megjelent: 14 éve

Vevők a tesztelésre a HR-esek

Bár csökkentek a HR-es szolgáltatásokra fordított költségek, a cégek nem mondtak le arról, hogy mérjék dolgozóikat, csak jobban megnézik, mire és mennyit költenek. A szervezetek főként a vezetőket és az értékesítőket tesztelik, de egyre gyakoribb, hogy szervezeti szintű "átvilágításra" is használják a teszteket.

A személyzeti munka területén ma már elkerülhetetlen a dolgozók képességeinek, teljesítményének, a szervezet hatékonyságának és egyéb tényezőknek az értékelése, mérése, hiszen az eredményességet nagymértékben támogatják a különböző tesztek által adott információk.


Nem fog a válság a teszteken?



A válság úgy tűnik, nem rendítette meg a tesztek piacát, azért az érzékelhető, hogy a cégek a HR-es költségeket megvágták, egyes munkaadók ugyanis 25-50 százalékkal is csökkentették a tesztekre fordítható forrásaikat. A tesztelést továbbra is fontosnak tartják a cégek, de már jobban megnézik mennyit és milyen áron szereznek be - mondta a HR Portálnak Nagybányai Nagy Olivér pszichológus, a Psidium OnlineTesztek Kft. szakmai vezetője. Véleménye szerint a vállalatok belátták, hogy érdemes azokra a tesztekre költeniük, amelyek beváltak, hiszen hosszú távon ez nagyobb megterülést jelent majd számukra. Éppen emiatt egy tisztulási folyamat is megindult a piacon, a kisebb és az egyszemélyes teszteket kínáló cégek sorra eltűnnek, hiszen a bizonytalan termékek vásárlását nem engedhetik meg maguknak a szervezetek.

Az utóbbi években valóban erősödött a verseny a tesztforgalmazói piacon, Klein Sándor, az SHL Hungary Kft. vezető tanácsadója szerint ez minden korábbinál agresszívebb marketinghez vezetett, miközben a kínálat növekedése nem feltétlenül járt együtt a színvonal emelkedésével, az árak ugyanakkor visszaszorultak. Treumann Róbert, a Captain Hungary ügyvezető partnere úgy véli, az új belépők ellenére nem jelentkezett túlkínálat a piacon, és minden vállalat továbbra is meg tudja találni a típusában igényének megfelelő teszteket, valamint a vállalat kultúrájához, működéséhez illeszkedő tanácsadó céget.
Népszerűek a tesztbemutatók Egyre több tesztforgalmazó cég tart termékbemutató előadásokat, képzéseket. Az előadások, a tesztbemutatók és az üzleti reggelik ugyanis sokszor a direktmarketinggel ellentétben hatékonyabb módszerek az ügyfelek elérésében. Emellett az ügyfeleknek sokat számít a cég hírneve is, sokszor az ajánlások miatt keresnek fel egy-egy szolgáltatót.

Tesztbemutatók a közeljövőben:


Captain: 2010. február 26. Captain Online Tesztrendszer Bemutató, Budapest
Profiles Hungary: 2010. február 17. " 80/20 Valóság vagy mítosz?", Debrecen
Psidium OnlineTesztek: 2010. március 10. Tesztbemutató, Budapest
SHL Hungary: 2010. március 2. Online eszközök bemutatója, Budaörs
Egyetért ezzel Trizna Júlia, a Profiles Hungary ügyvezető igazgatója is, aki azt tartja cégpolitikájukban a legfontosabbnak, hogy a meglévő ügyfeleiknek nyújtsanak egyre több plusz-szolgáltatást és őket részesítsék előnyben. Úgy tapasztalták, voltak olyan munkáltatók, akik a válság ellenére növelték az e téren megvalósuló befektetéseiket, mivel az előző évek tapasztalatai alapján látták a megtérülési számaikat is. - Minden ügyfelünknek visszajelezzük, hogy mekkora megtérüléssel hasznosították a tesztjeinket. Ehhez egy külön eszköz, a ROI-kalkulátor áll rendelkezésünkre, aminek az alapja, hogy normatív értékeléseket és ezek segítségével pontosan megfogalmazott teljesítmény-modelleket alkalmazunk, így pontosan mérhető a megtérülés - fejtette ki.


A szövegértéstől a szervezetfejlesztésig - minden mérhető



Bár a cégek még mindig a kiválasztásban látják leginkább használhatónak a teszteket, egyre nagyobb az igény rájuk a személyzetfejlesztés és szervezetfejlesztés területén, de - mint az általunk megkérdezett tesztforgalmazó cégek mondják - még többet lehetne alkalmazni ezeket az eszközöket a belső folyamatok menedzselésében is.

A felhasználhatóságot és típusokat tekintve az a tapasztalat, hogy a vállalatok elsősorban a szellemi munkakörökben alkalmaznak teszteket, általában a vezetőket és az értékesítőket vizsgálják ezek segítségével, de egyre többen kezdik újra kérni a mérőeszközöket fizikai munkakörökben dolgozóknál is. - A legelterjedtebbek az úgynevezett munkaköri alkalmasságot, kompetenciát mérő eszközök, de egyre nagyobb kereslet mutatkozik a speciális képességeket mérő tesztek iránt - például a szövegértés, a munkaköri feladatokhoz szorosan kapcsolódó szimulációs feladatok, vagy a motiváció szofisztikált mérése - is -közölte Treumann Róbert.

Szerinte a válság miatt a HR-eseknek a kiválasztásban még jobban segítségükre lehetnek a tesztek, hiszen megnőtt az egyes állásokra jelentkezők száma, így a tesztek segítenek szűrni, hatékonyabbá tenni ezt a folyamatot. - A válság arra is alkalmat kínál, hogy az elhalasztott belső fejlesztési terveket megvalósítsák a cégek, elsősorban azért, mert most van idejük ezzel foglalkozni. Az egyes belső fejlesztési programok pedig nehezen kivitelezhetőek minőségi mérési eszközök nélkül, hiszen ezek segítenek kijelölni a fejlesztésben résztvevők körét, meghatározzák egyénre szabottan a fejlesztendő kompetenciákat és mérik a képzés hatékonyságát is - emelte ki a Captain ügyvezető partnere.

A tesztek belső kiválasztásban és fejlesztésekben betöltött szerepét hangsúlyozta Nagybányai Nagy Olivér is. Tapasztalatai szerint a vállalatok egyre gyakrabban használják a belső személyzeti állomány feltérképezésére a teszteket, például azért, hogy kiderítsék, mely munkatársakból válhat idővel középvezető. A karrierfejlesztés mellett a csapatok jobb együttműködéséhez is jelentősen hozzá tudnak járulni, mivel segítségükkel ki lehet szűrni, kik bírják jobban a konfliktushelyzeteket, ki mennyire terhelhető. Egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy az emberi erőforrást az egyéni teljesítmények mérése mellett a szervezet magasabb szintjein is mérjék, a szervezet egészének hatékonyságát is feltérképezzék. Ebbe tartozik annak vizsgálata is, hogy miként lehet a felsővezetői stratégiát a HR nyelvezetére lefordítani, hogyan lehet ezt a két szintet összekötni - fogalmazott Nagybányai Nagy Olivér, hozzátéve, a 360 fokos értékelés továbbra is sláger termék, de sokan már az egész szervezetre kiterjedően alkalmaznák.


Termékbővülés, kutatások - beújítanak a tesztforgalmazók



A kiválasztás, a vezetői illetve dolgozói hatékonyság növelése mellett többnyire a szervezet-átalakításokhoz kérik a Profiles segítségét is, amely tavaly összesen körülbelül 150 millió forintos bevétellel zárta az évet, és arra számít, hogy idén megduplázza a forgalmát. - Legújabb fejlesztéseink, az ügyfélszolgálat illetve a hozzáállást mérő tesztjeink iránt már tavaly is volt igény, így ezek növekedését várjuk ebben az esztendőben - árulta el Trizna Júlia. Hozzátette: több új termékkel is készülnek 2010-ben: hamarosan jelentkeznek egy új felméréssel, amely az összeillés kérdésével foglalkozik, és jelzi majd, mire ügyeljen a vezető a munkatárs menedzselésénél, illetve hogyan kerülheti el a dolgozó, hogy főnöke érzékeny pontjára tapintson a közös munka során. Vagyis az új felmérés eredménye tulajdonképpen mindkét félnek egy-egy coaching útmutatót biztosít majd a másikhoz - magyarázta az ügyvezető. A Profiles egyébként idén több kutatást is tervez, amelyek eredményére alapozza majd fejlesztéseit. Vizsgálják például, hogy mely cégek tudták leghatékonyabban foglalkoztatni a munkatársaikat hazánkban, illetve egy másik kutatásukban azt, milyen előjelekből lehet a vezetői hibákra következtetni.

Növeli a kínálatát az SHL Hungary Kft. is. Mint Klein Sándor elmondta, tavaly százmillió forint körüli bevétellel zártak, ami az előző évinek körülbelül a kétharmada, és ehhez hasonlót várnak most is. Ennek érdekében az alaposabb, drágább eszközök mellett olcsóbb, egyszerűbb eszközöket kínálnak; "automatizálják" az internetes visszajelzést; növelik az internetes képességvizsgáló eszközök kínálatát. Az SHL vezető tanácsadója hozzátette, arra számítanak, hogy mivel a nagy szervezetek olyan eszközöket akarnak használni, amelyek tartalmukban és külalakjukban igazodnak a szervezet speciális igényeihez, nőni fog az internetes tesztvizsgálatok mellett a "testreszabott" online mérőeszközök iránti igény is.

A Captain a környező országokban, elsősorban Romániában kíván erőteljesebben megjelenni, valamint új képességtesztek magyarországi bevezetését is tervezi. Jelenleg az új Captain Motivációs Kérdőívet ismertetik meg az érdeklődőkkel - mondta Treumann Róbert, aki optimista a cég sorsát illetően, tavaly ugyanis 30 százalékkal tudták megnövelni bevételüket, és ehhez hasonló sikert várnak az idei évtől is.

Nagybányai Nagy Olivér is bizakodó, hiszen mint mondta, már most év elején aktívabbak a tavalyihoz képest a velük kapcsolatban álló tréner és tanácsadó partnerek is. A Psidium OnlineTesztek Kft. a már meglévő három külföldi (amerikai, angol) teszt beszállító újabb termékeinek magyarországi adaptálásán dolgozik, illetve, meglévő tesztjeiket fejleszti tovább, különösen a szervezeti átalakításokat segítő eszközöket.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök

A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk

Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok?

2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk

Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk