Vigyázat, karácsonyi diszkrimináció-veszély!
A legtöbb vállalati kultúrában megvannak a karácsonyhoz kötődő tradíciók. A munkahelyeket feldíszítik, karácsonyfát állítanak, az ünnep felé kacsintva kicsit lazább, ünnepibb lesz a hangulat. Előfordulhat azonban, hogy a karácsony nem bír jelentéssel egyes kollegák életében, met például muszlim, zsidó vagy buddhista vallásúak. Tanácsok, hogyan lehet korrekten kezelni az egyének közötti különbözőséget a szeretet ünnepén.
A legtöbb vállalati kultúrában megvannak a karácsonyhoz kötődő tradíciók. A munkahelyeket feldíszítik, karácsonyfát állítanak, az ünnep felé kacsintva kicsit lazább, ünnepibb lesz a hangulat. Karácsonyi üdvözlőlapok, - vagy ami ma már sokkal jellemzőbb- karácsonyi e-mailek keringnek szervezeten belül és azon kívül is. És ott vannak a karácsonyi partik, üzletpartnerek felköszöntése, munkahelyi ajándékozás. Mind a keresztény karácsonyt hirdeti. A globalizáció hozadéka azonban, hogy bizony előfordulhat, a kollega vagy üzletpartner életében nem bír jelentéssel a karácsony. Mert muszlim vagy zsidó vagy buddhista. Alapvetően keresztény szemlélettel fel sem merül talán, hogy a karácsonytól harsogó decemberi időszakban viselkedésünk - szándékunk ellenére - diszkriminatív lehet.
Mivel a vallási élet nem tartozik a munka világába, ezek a különbözőségek általában olyan kínos szituációkban derülnek ki, amikor senki nem érti, hogy miért nem jutott ez senkinek előbb eszébe? Például, hogy a fenségesen megterített karácsonyi asztalnál miért marad érintetlen a malacsült a muszlim kollega előtt.
Hogyan lehet korrekten kezelni az egyének közötti különbözőséget - ráadásul vallási alapon létrejött különbözőséget -, ami ugye alapvetően nem is tartozik a munkáltatóra? Mert bármennyire is tompult a karácsony vallási mondanivalója manapság és tolódott el az ajándék-vásárlási láz irányába, alapvetően arról szól, hogy hirdesse és ünnepelje Jézus születését. Ezen az sem változtat, hogy milyen mértékben hisznek a szervezetben dolgozók az ünnep mögött meghúzódó vallási tartalomban, hiszen olyannyira természetes itt Magyarországon, a keresztény kultúrkör közepén, hogy a karácsonyi láz mindehol jelen van, a munkahelyeken is. Épp ezért kell nagyon körültekintőnek lenni ebben a kérdésben. Hiszen nem vezethetünk be olyan szabályokat, amelyek akár a keresztényeket akár a nem keresztényeket sértik. És azt is tudjuk, hogy a vállalati tradícióknak milyen fontos szerepük van a szervezetben. Nem mondhatunk hát le egy olyan fontos állomásáról az évnek, ahol ünnep van a levegőben és ráadásul összekapcsolódik az év zárásával is.
- Először is ne vegyük kézenfekvőnek, hogy mások is ugyanúgy ünneplik a kersztény karácsonyt. Még ha a többség ünnepi lázban ég is, vegyük észre, hogy nem mindenki van ezzel így. Vannak, akiknek ez az ünnep nem ugyanazt a jelentést hordozza, egyszerűen csak más meggyőződésük révén a december 25-26-a éppen olyan nap, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy munkaszüneti nap.
- Nem kell azonban emiatt kitiltani a karácsonyt a munkahelyről, vagy kínosan nem tudomást venni erről a különbözőségről. Járjunk utána, hogy a más vallási meggyőződésű emberek mit ünnepelnek és az év melyik időszakában. A fontosabb multi-kulturális ünnepeket fel is tüntethetjük a céges naptárban, hogy minden munkavállalónk hozzáférjen az információhoz. Nyitottságunk, érdeklődésünk feloldja a különbözőség élét, közelebb hozza a munkatársakat.
- Az sem merész ötlet, hogy mi magunk is számon tartsuk mások ünnepeit és küldjünk ezeken a napokon üdvözlőkártyát. Mi sem természetesebb ennél, akárcsak nekünk karácsonykor. Sőt nyugodtan beszélgessünk mások ünnepeiről történeteken keresztül, legyünk nyitottak az ő szokásaikra, tradicionális ételeikre stb.
- Az ünnepről való kommunikációban helyezzük át a hangsúlyt a karácsonyról az évzárásra, és arra, hogy ez az időszak az, amiben a keményen végigdolgozott év után helyet kap a jól megérdemelt pihenés a család és a barátok körében.
- Fordítsunk figyelmet arra, hogy a vállalati vacsora kellékei és menüsora ne legyen vallási jellegű, inkább kínáljunk alternatívákat ételben és innivalóban is. A legegyszerűbb, ha összeállítunk egy jelentkezésilap-félét az év végi zárópartira, amelyen mindenki visszajelezhet, hogy részt kíván-e venni, és ha igen, akkor milyen menüt kér, illetve választhat az italok jellegében. Ne feledkezzünk meg a különbözőség egyéb formáiról sem, például legyünk tekintettel a vegetáriánusokra, antialkoholistákra, nem dohányzókra.
- Legyünk rugalmasak az egyes munkavállalók vallási vagy egyéb ünnepei tekintetében. Van, aki szeretné december helyett inkább saját pirosbetűs napjai köré szervezni az éves szabadságát, hogy az ünnepet a családjával tölthesse.
Kis odafigyelés szükséges tehát, és sokat nyerhetünk vele. Ha befogadó a vállalati kultúra a különbözőség toleráns kezelése magától értetődővé válik, és mindenki felszabadultan ünnepelhet anélkül, hogy ezzel kizárna másokat.
Krista Zita, HR Portal

Hogyan kivitelezhető, hogy ne legyünk diszkriminatívak a szeretet ünnepén?

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?