Visszatér alapítója a PeopleSofthoz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA PeopleSoft igazgatótanácsa pénteken bejelentette, hogy leváltja Craig Conwayt, a cég elnök-vezérigazgatóját. Utóda David Duffield, a vállalat alapítója lesz.
A hivatalos indoklás szerint Conway távozásának nincs köze az Oracle által tavaly nyáron indított ellenséges felvásárlási ajánlathoz, amely komoly zavarokat okozott a cég működésében. Az amerikai szoftvercégnek sokba került az Oracle bekebelezése elleni védekezés, második negyedéves éves eredményét is lerontotta a vetélytárs akciója. A PeopleSoft 2003 júniusa óta összesen 70 millió dollárt költött az Oracle felvásárlási kísérlete elleni harcra. A cég nettó nyeresége 11 millió dollárra esett vissza az idei második félévben, ami 70 százalékos csökkenést jelez az egy évvel ezelőtti 37 millió dollárhoz képest.
Conway 1999-ben került a PeopleSofthoz, előtte nyolc évet az Oracle-nél töltött. Noha a - most már csak egykori - vezrigazgató váltig állította, hogy a hivatalos szervek nem fogják engedélyezni az Oracle számára a PeopleSoft felvásárlását, végül csalódnia kellett, amikor pár hete a bíróság mégis az Oracle javára döntött és kimondta: az ügylet nem versenyellenes.
Conway 1999-ben került a PeopleSofthoz, előtte nyolc évet az Oracle-nél töltött. Noha a - most már csak egykori - vezrigazgató váltig állította, hogy a hivatalos szervek nem fogják engedélyezni az Oracle számára a PeopleSoft felvásárlását, végül csalódnia kellett, amikor pár hete a bíróság mégis az Oracle javára döntött és kimondta: az ügylet nem versenyellenes.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?