kapubanner for mobile

Vonzó lehet az elektromos autóiparnak Magyarország

Az e-autózás elterjedése újabb beruházásokat hoz magával és Magyarország nagyon jó adottságokkal rendelkezik egy-egy ilyen gyárépítés helyszíneként.

Magyarország elsősorban az akkumulátor gyártásban lehetne partner az eddigi autóipari referenciáinak, az Európai Uniós tagságának és a jó földrajzi adottságainak köszönhetően - véli az Atradius hitelbiztosító. A cég globális piacelemzéséből kiderül, hogy az összeszerelés helyett immár a gyártási láncolat valamely szemét is országon belül végezzék helyi szakemberek.

Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint a pozitívumok közé tartozik, hogy nagy presztízsű márkák vannak jelen Magyarországon, és a szektor egy alacsony kockázatú, stabil partner, Németország erős ágazatához kötődik. Ráadásul nálunk az autóipar vidéki beruházásai ellensúlyozzák az ország Budapest-központúságát, jelentős helyi fejlesztéseket és munkaerőpiaci kínálatot generálnak. De sajnos még mindig az összeszerelés zajlik csak Magyarországon.

A negatívumok között az igazgató azt említette, hogy az elektromos autógyártásban való részvétel ugyanakkor kockázatot is jelenthet, mert a magyar gazdaságban még nagyobb súllyal lenne jelen az autóipar, pedig Magyarország már most is kiszolgáltatott a szektornak.

További veszélyt jelenthet, ha az Egyesült Államok végül extra importvámot vet ki az európai autókra, ez az egész szektort megrendítheti. Továbbá Kína elkötelezett az elektromos autózás elterjesztésében a légszennyezettség visszaszorítása érdekében. Így Kína előbb utóbb nem vásárol német prémium márkákat, amivel megint csak a magyar gyárak járnak rosszul.


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek