Hogyan tehetjük hatékonnyá a humán erőforrás menedzsmentet?
Hol foglalja el ideális helyét a szervezetben a HR? Feladata-e a munkaszervezet kialakítása? Az Advocatus HR Blog oldalán közzétett írása szerint a HR-től nem várható el, hogy a koncepcióalkotásban részt vegyen, hagyjuk meg neki a rendszer működtetésének feladatát.
Annak ellenére, hogy a fenti állításokkal elméletben senki nem vitatkozik, a HR-osztály munkaszervezeten belüli helyzete, illetve megbecsültsége sokszor mégis ellentmond ennek. Tapasztalatom szerint kevés az olyan munkáltató Magyarországon, aki a helyén tudja kezelni a HR feladatait, kompetenciáját és lehetőségeit. A HR feladata ugyanis nem a munkaszervezet kialakítása, a keretfeltételek felállítása (vagyis a koncepcióalkotás), sokkal inkább a már megalkotott koncepció gyakorlati végrehajtása, illetve működtetése. A munkaszervezet kereteinek kialakítása, az ahhoz szükséges jogszabályi keretek elemzése és megértése mindenképpen menedzseri szintű idő- és energiaráfordítást igényel. E nélkül nem lehet sikeresen és hatékonyan működtetni egy szervezetet. Az ügyvezetés tehát szükség szerint kell, hogy időt és energiát áldozzon annak megértésére, hogy milyen lehetőségek vannak a munkaszervezeti rendszer kialakítására, és ezek közül melyik felel meg legjobban a cég adottságainak, illetve a tulajdonos elvárásainak.
Nem lehet és szabad azt elvárni a HR-től, hogy maga alakítsa ki a munkaszervezetet, hiszen nincsenek a kezében azok a döntési kompetenciák, amelyek ehhez szükségesek. Példaként említeném annak meghatározását, hogy a cég mennyiben és milyen módon kíván élni bizonyos munkakörök vezetői munkakörré nyilvánításával, mely szinteken és milyen formában kíván például versenytilalmat alkalmazni. Ennek eldöntése sokszor ügyvezetői vagy tulajdonosi átgondolást és döntést igényel, amely ha elmarad, önmagában is jelentősen csökkentheti a HR munkájának hatékonyságát.
Az viszont elvárható a HR-től, hogy a már kialakított rendszer működtetéséhez szükséges tudást elsajátítsa, ami magában foglalhat akár speciális (például jogi) ismeretek elsajátítását is. Csak így lehet ugyanis hatékonyan működtetni a kialakított rendszert.
A fentiek tanulságaként annyi szűrhető le, hogy bizonyos szintig az ügyvezetés is kénytelen foglalkozni HR-jellegű kérdésekkel. Egészségesen működő szervezetekben ez addig a pontig tart, amíg a stratégia kialakítása és a rendszer kereteinek felállítása megtörténik. Ezt követően a HR-nek át kell tudni venni a jól kialakított keretrendszer működtetésének feladatát és felelősségét. Természetesen jó, ha egyes továbbra is számíthat a vezetés támogatására. Ne feledjük, kényes kérdésekről van szó, amelyekben szükség lehet a vezetői tekintélyre ahhoz, hogy a döntést valóban hitelesnek és érvényesnek fogadják el a munkatársak.
Advocatus HR Blog
HR Blog
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A kiválasztási folyamatban résztvevő szakembereknek komoly munkával jár megtalálni a vállalat számára megfelelő munkatársakat. Mivel a toborzás... Teljes cikk
Hogyan formálja át a digitális átalakulás a vezetői szerepeket és milyen új vezetői készségeket igényel ez? Erről ír posztjában a Jobcapital a HR Blogon. Teljes cikk
Boris Johnson három éve még brit miniszterelnökként egy vacsorán váratlan kereskedelmi engedményt tett ausztrál kollégájának. Az import marhahús... Teljes cikk
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 4 hete
- Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 1 hónapja
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Helycserék az élmezőnyben - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb flottakezelők? 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája 2 hónapja
- Őrzi helyét a lista élén a Prohumán, de történt változás az élbolyban - itt a toplista a munkaerő-kölcsönző cégekről 3 hónapja