kapubanner for mobile
Szerző: Kovács Zita
Megjelent: 11 éve

Blogoló vezető, coach és HR-es - vajon ki miért ragad tollat?

Egyre népszerűbb manapság blogot vezetni, az internetes "naplóírás" soha nem látott fénykorát éli. Personal branding, figyelemfelkeltés, vagy karitatív ismeretterjesztés - a közlésvágy mögött megbúvó motiváció sokféle lehet. Cikkünkben egy HR-es, egy coach és egy vezető vall arról, hogy miért fogott blogírásba, miként, mire használja a blogot, és az mit jelent a számára.

A világ és főleg a marketing világa nagyon megváltozott. A közösségi oldalak, az okostelefon és a blog oldalak egyre inkább teret nyernek a modern kommunikációban. Ezzel mi is lépést kívánunk tartani - nyilatkozta a HR Portálnak Kincs István, az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. elnöke.

Kincs István részben a trendeket követve, részben pedig a közvetlen piaci reakciók és visszajelzések miatt kezdett el blogolni. Mint mondja, egyelőre gyakorló, vagy ha úgy tetszik, kezdő e téren, de rendkívüli módon élvezi és közben rengeteget tanul is, mert egy poszt megírására mégiscsak fel kell készülni. Hozzátette: sokat tanul a kommentelőktől is, akik érdekes összefüggésekre és újdonságokra hívják fel a figyelmét. Van, amikor a kommentelő észrevétele annyira megtetszik neki, hogy azonnal be is építi a posztjába. Úgy vélte, a blogolás egyik óriási előnye, hogy bármikor korrigálhatja a bejegyzését. A print médiában ez gyakorlatilag lehetetlen.

A blog mindenkinek szól

Fazekas Éva, a Jobangel blog szerzője lapunknak azt mondta: a blog eleinte nála csak egy technikai felület volt. Ismerősei küldték el neki önéletrajzaikat véleményezésre, és gyakorlatilag ugyanazokat a hibákat fedezte fel bennük. Szövegszerkesztési hibák, túl általános megfogalmazások, nem releváns információk megjelenítése, pontatlanul leírt tudásanyag. Ezeket az észrevételeket eleinte egyesével leírta mindenkinek, de ez sok időt vett igénybe, így kisebb általános, mindenkinek szóló tanácsokként posztokba gyűjtött, és publikálta a tudnivalókat. A Jobangel blogon keresztül most már bárki kérhet tanácsot az írott álláspályázati anyagára vonatkozóan, illetve ötleteket arra, hogy egy adott helyzetben hogyan keressen állást. Az olvasók a cikkekből láthatják hozzáállását az egyes témákhoz, ez alapján eldönthetik, bíznak-e benne annyira, hogy elküldjék CV-jüket, motivációs levelüket, megfogadják-e a tanácsait - fejtette ki Fazekas Éva, "Jobangel".

Cservenyák Tamást vezetői trénert, coachot az vitte rá a blogolásra, hogy szeret írni, van olyan téma, amiért lelkesedik (a vezetés), és szívesen megosztja az általa megszerzett ismereteket másokkal. Ez a téma ráadásul szorosan kapcsolódik mindennapi munkájához, a vezetőfejlesztéshez. "Természetesen van némi marketingértéke is, hiszen aki megnézi a blogomat, sokkal mélyebben meg tud ismerni, mintha csak az önéletrajzomat vagy a referenciáimat tekintené meg" - hangsúlyozta a szakember.

A blog, mint érték

Fazekas Éva szerint általában a blogírás alkalmas az önmegvalósításra, de a maga részéről inkább oktató, tájékoztató munkának tartja a blogírást, karitatív szándékait tudja így "kiélni". "A hazai oktatási rendszer minimális tudásanyagot, támogatást tud nyújtani a diákoknak a későbbi álláskereséshez, így én a blogomat egyfajta rendhagyó, "álláskeresés" nevű tantárgy helyett hoztam létre" - emelte ki.

A blogírás azt az embert segíti az önmegvalósításban, aki akár az írásért, akár a kiválasztott témáért igazán lelkesedik - véledett Cserványák Tamás. Önmegvalósítás alatt azt érti, hogy olyan dolgokat végzünk, amit szívesen csinálunk, és közben valamiféle értéket hozunk létre.

A blogot sokan nem a saját nevükön írják, hanem egy álnevet választanak. Ezt a szakember szerint többnyire akkor teszik így, ha valaki úgy ítéli meg, hogy a polgári foglalkozására vagy életére negatív hatással lehetne, ha összekapcsolnák személyét a blogger írásaival. Persze így értelemszerűen nem lehet személyes márkaépítésre használni - tette hozzá.

A blogot Fazekas Éva Jobangel nicknéven írja, de ez szerinte inkább márkanév. Sosem törekedett ugyanis arra, hogy a valós személyazonosságát elrejtse, de egy nicknevet, a logónak választott origami angyalt könnyebb megjegyezni, egyedibb a saját nevénél, és így a blogot is könnyebb "marketingelni". "Mindazonáltal bármit írok, teszek Jobangelként, azt a civil nevemen is vállalom" - hangsúlyozta.

Hazánkban nem lehet megélni belőle

A szakemberek szerint itthon egyelőre nehéz megélni a blogolásból, erre kevés példa akad. Cservenyák Tamás el tudja képzelni, hogy az USA-ban vannak, akik blogolásból élnek. Tulajdonképpen ez egy új médium. Őt is kerestek már meg többször, hogy hirdetési ajánlatot kérjenek. Szerinte ezen a kis magyar piacon kizárólag a blog nem nagyon (vagy keveseknek) hoz annyi bevételt, hogy megéljenek belőle. Azt már el tudja képzelni, hogy a bevételi portfólió része lehet egy sokak által látogatott blog, például egy népszerű gasztroblog vagy közéleti blog esetében. Ilyen esetekben szponzorációval vagy hirdetési felületekkel lehet értékelhető bevételt generálni - fűzte hozzá.

A Jobangel szerzőjének semmilyen bevétele nincs a blogból, mert nem volt vele ilyen célja. Nem áll HR-szolgáltatásokkal foglalkozó cég sem mögötte, így a blogja nem is marketing-eszköz.

A blog tanító szerepe

Fazekas Éves HR-szakemberként úgy látja, hogy a HR-oldal nem mindig érti, mit miért tesz, hogyan értékel egy álláskereső például egy álláshirdetésben, az álláskeresők sem igazán értik a HR szerepét, működését a cégeken belül. Ezért próbál egy kis betekintést adni a HR-es kulisszatitkokba az álláskeresőknek, az álláskeresők lelkivilágába a HR-eseknek.

Cservenyák Tamás számára háromszorosan jutalmazó a blogolás. Elsősorban örül annak, amikor másoknak hasznára, épülésére válik egy-egy írása. Másodsorban örömét leli az írásban és saját tanulását is segíti. Végül hosszú távon van valamennyi indirekt marketing hatása, de ha csak ezért csinálná, akkor nem lenne jó időbefektetés - emelte ki.

Kiknek szól?

Fazekas Éva többnyire álláskeresőknek próbál új nézőpontot, gyakorlati tanácsokat adni, de egyes cikkekkel kifejezetten HR-eseket szólít meg. Egy álláskereső a legritkább esetben kap visszajelzést az álláspályázati anyagának megfelelőségéről, ezt pótolni tudja: rávilágít a hiányosságokra, javaslatot tesz változtatásokra. Egy HR-es is ritkán kap álláskeresőktől elfogulatlan visszajelzést arról, hogy az álláshirdetése mennyire volt pontos, érthető, miért nem jelentkezett rá senki, vagy miért nem az azok jelentkeztek, akikre számított, vagy, hogy az állásinterjún hogyan érezte magát a jelölt, mit kellett volna másképp csinálnia. A Jobangel blogban mindkét oldal nézőpontja megjelenik, így mindkét fél találhat hasznos információkat.

Cservenyák Tamás alapvetően vezetőknek szánja az írásokat. Legyenek akár kezdők, akár tapasztaltak. Mindenesetre olyanok, akiknek szándékában áll a fejlődés. És persze HR-eseknek is, akiktől alkalmanként azt a visszajelzést kapja, hogy egy-egy blogbejegyzését körbeküldték vezetőtársaiknak.

Népszerűsítsük a blogot!

Az, hogy mennyire interaktívak az olvasók, az a blogolótól függ - véli Kincs István. Hozzáteszi: több hónap is eltelt, amíg egyáltalán reagáltak írásaira a kommentelők. Nagyon sokat jelentett a blog oldala népszerűsítésében, hogy az egyik vezető internetes médium több írását megjelentetett az oldalán, néha igen előkelő helyen. De több más szakmai médium is megosztja bejegyzéseit, és természetesen a céges Facebook oldalon is rendszeresen megosztják posztjait. Úgy látja, hogy a vagyonvédelem területén hazánkban úttörőnek számít, amit csinál. Külföldön már elég sok vagyonvédelmi blogoló tevékenykedik, figyeli is rendszeresen működésüket, tőlük is nyer inspirációkat.

Manapság már egyes sikeresebb és népszerűbb írásait 3-5000 ember is elolvassa, de volt már 8-12 ezer látogatója is. De vannak olyan szerinte izgalmas szakmai írásai is, amelyek csupán néhány száz érdeklődő figyelmét keltik fel. A kommentelők a látogatottsággal párhuzamosan, egyre többször hozzászólnak a posztokhoz. "Néha zavar, hogy bármilyen témakörről is írok, valahogy mindig előjön a politika." Összességében szerencsésnek érzi magát, mert mindig vannak nagyon intelligens hozzászólások is. Végül is talán a blogja címe is vonzza az intelligens embereket, ez vele a vezető nem titkolt célja is.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a HR Portal társoldalaként működő HR Blog oldal, melyen a magyar HR-piac meghatározó véleményalkotóinak bejegyzéseit böngészhetik az olvasók. A HR Blog ismeretterjesztő, szubjektív, elemző, magyarázó, innovatív tartalmakat gyűjt egybe.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk