100 milliárdos adótartozása van a cégeknek, magánszemélyeknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat221 cég és magánszemély tartozik több mint 100 milliárd forinttal a NAV-nak, amely nyilvánosságra hozta a tartozók "feketelistáját". Az adósok harmada magánszemély, a legnagyobb adóhiány 1,5 milliárd forint.
A pontos tartozás összege 105,6 milliárd forint, amiből 48,4 milliárd forint a megállapított adóhiány, és 57,2 milliárd forint az összes kiszabott bírság és a kamatok.
Korábban főleg cégek halmoztak fel jelentős tartozásokat, a friss negyedéves jelentésben viszont a nagy adótartozók harmada magánszemély. Magánszemélyeknél legalább 10, cégeknél 100 millió forint adóhiány szükséges ahhoz, hogy a nyilvános listán közzétegyék a nevét és a címét. A feketelistás cégek többsége kereskedelemmel foglalkozik. 26-an tartoznak egy milliárd forintnál nagyobb összeggel az adóhatóságnak.
A lista élén a miskolci székhelyű Zádor-Fém Kft. áll, 1,5 milliárdos adóhiánnyal, amelyhez járul még közel egymilliárd forint bírság és kamatteher. A cég már kényszertörlés alatt áll, ami azt is jelenti, mint sok más cég esetében is, hogy a tulajdonosok nem fellelhetők, így nem is valószínű, hogy az adótartozás behajtható lesz.
Napi.hu/Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?