kapubanner for mobile

11 ezer ember elbocsátására készül a Thyssenkrupp

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A német Thyssenkrupp acélipari üzletágában a jelenlegi 27 ezerről hat éven belül 16 ezerre csökkentenék a munkahelyek számát. A cég sajtóközleményben bejelentette, hogy 2030 végéig 5000 munkahelyet szüntetnek meg, további 6000 munkahelyet pedig kiszerveznek külső szolgáltatóknak vagy üzleti értékesítésre.

A Thyssenkrupp Steel Europe AG igazgatósága által hétfőn ismertetett terv szerint az acélgyártási kapacitást a jelenlegi évi 11,5 millió tonnáról évi 8,7-9 millió tonnára fogják vissza. Ennek részeként a társaság eladja a Huttenwerke Krupp Mannesmannban (HKM) lévő részesedését – áll a Thyssenkrupp Steel sajtóközleményében. Arra az esetre, ha nem sikerülne értékesíteni a HKM-ben lévő részesedését, más részvényesekkel együtt olyan megoldást keresnek az üzem bezárására, ami minden fél számára elfogadható – tették hozzá.

Arról már döntés született, hogy a Thyssenkrupp Steel bezárja eicheni gyártóüzemét.

További hatezer fős létszámleépítést kíván elérni a Thyssenkrupp Steel azzal, hogy tevékenységének egy részét külső szolgáltatókhoz szervezi ki, illetve értékesíti – áll a közleményben. A Thyssenkrupp Steel Németország legnagyobb acélgyártója, jelenleg 27 ezer embert alkalmaz, ez a szám csökken majd 16 ezerre a tervek szerint.

A társaság a következő években átlagosan évi 10 százalékkal tervezi csökkenteni a személyi költségeket.

A Thyssenkrupp Steel nincs egyedül problémáival. Németország egész acélipara nyomás alatt van, többek között a rivális acélgyártó Salzgitter, Arcelor Mittal és Saarhütten is - írja a hirado.hu. A német acélgyártókra nemcsak a külföldi riválisok – köztük az olcsó acélimportot kínáló ázsiai cégek – nyomása nehezedik, hanem az is, hogy az úgynevezett „zöld” acélgyártás felé való elmozdulás sok milliárd euró értékű beruházást igényel új üzemekbe és egyéb infrastruktúrába.

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek