kapubanner for mobile

170.000. ügyfelét köszöntötte a Budai Egészségközpont

A Budai Egészségközpont Magyarország egyik vezető magánegészségügyi szolgáltatója, amely teljes körű járóbeteg szakellátást nyújt magánszemélyek és vállalati dolgozók számára. Az intézményben az átfogó menedzserszűrő csomagok mellett mintegy 150 orvos 40 féle magánrendelése és a kapcsolódó diagnosztikai vizsgálatok érhetők el. A szolgáltatások előzetes időpont egyeztetés alapján, számla ellenében, kulturált körülmények között vehetők igénybe.

Interjú Kiss Andrással, az egészségközpont marketing igazgatójával.

A 170.000. magán járóbeteg ügyfelüket köszöntötték. Mennyi idő alatt érték el ezt a számot?

Büszkék vagyunk rá, hogy gyorsuló ütemben bővül ügyfeleink száma: a 100.000-es mérföldkő eléréséhez nagyjából 10 évre volt szükségünk, ezt követően két és fél év alatt sikerült újabb 50.000 páciens bizalmát elnyerni, az azóta eltelt alig egy év alatt pedig 20.000 új ügyfél választott bennünket.



Minek köszönhető az egészségközpont sikere az ügyfelek körében?

Elsősorban annak, hogy nálunk mindent egy helyen megtalálnak: itt nemcsak a legfontosabb szakterületek, de minden szükséges diagnosztikai vizsgálat is elérhető. 14 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk arról, hogy milyen módon lehet ügyfélközpontú egészségügyi szolgáltatást nyújtani. Meggyőződésünk, hogy sikerünk nagy mértékben ennek a szemléletnek köszönhető. A 170.000-es szám -amely a magánszemélyek mellett 250 vállalati partnerünk dolgozóit is takarja - fontos visszajelzés számunkra, hogy jó úton járunk.

Változott-e az elmúlt években a páciensek elvárása a privát egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban?

Az utóbbi évek legerősebb tendenciája a személyre szabott ellátás iránti igény. A mai páciensek, mindenekelőtt a fiatalabbak, már nem elszenvedői a gyógyítási folyamatnak, hanem aktív alakítói. Fontos számukra, hogy megfelelő információt kapjanak arról, hogy mi, mikor, hogyan és miért történik velük a rendelőben. Igényük van arra, hogy az interakciók kereteit maguk határozzák meg: milyen csatornán történjen a kapcsolatfelvétel, lehessen online időpontot foglalni, a leleteiket, számláikat digitálisan kapják meg, és így tovább.

Mindeközben természetesen elvárás a magas szakmai színvonal is, de ezt – legalábbis a mi ügyfeleink – magától értetődőnek tekintik.

Összességében tehát egyértelműen tudatosabbak lettek a páciensek. Már nemcsak az állami egészségügy ideiglenes alternatívájaként tekintenek a magán ellátásra, hanem egyre inkább klasszikus szolgáltatásként, ahol értük, mint ügyfelekért versengenek a piaci szereplők.



Melyik korosztály keresi leginkább a központ szolgáltatásait?

Egy ekkora létszám esetén nyilván minden korosztály képviselteti magát. Az elmúlt 14 év demográfiai statisztikáját elemezve azt figyeltük meg, hogy míg az ezredforduló tájékán többségben voltak a 40 év feletti páciensek, addig az utóbbi pár évben már több 40 év alatti ügyfél fordul hozzánk. Ebben valószínűleg nemcsak annak van szerepe, hogy túlnyomóan olyan kommunikációs csatornákat használunk, melyeket ez a korosztály használ, hanem annak is, hogy a mai fiatalok egészségtudatosabbak, mint a szüleik. Ők azok, akik leginkább fogékonyak a preventív szolgáltatások iránt, legyen szó rákszűrésről, menedszerszűrésről vagy akár védőoltásról.

Cím: 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 8. ; Királyhágó u. 1-3.
Telefon: (+36) 1 489-5200, Fax: (+36) 1 489-5210
Web: www.bhc.hu
E-mail: [email protected]

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk