kapubanner for mobile

2,5 millió nyugdíjas ma kapja meg az emelt nyugdíjat

A kormány megvédi a nyugdíjasokat, a nyugdíjak vásárlóerejét megőrizzük. 2025 januárjában 3,2 százalékkal emeljük a nyugdíjakat - mondta pénteken közzétett Facebook- videójában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

2,5 millió nyugdíjas a januári összeget ma fogja a számláján megkapni, a bankszámlájára ma érkezik meg, aki pedig postai úton kéri, az a szokásos módon fogja a kézbesítőtől megkapni a nyugdíját - ismertette a tárcavezető.

Hozzátette, hogy az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.

A miniszter jelezte azt is: februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, amit az ellenzék eltörölt, a kormány viszont helyreállított, és az idén is kifizet a nyugdíjasok számára.

"2025-ben összesen 7200 milliárd forintot fogunk költeni a nyugdíjasok kifizetésére. Itt nem állunk meg. A Vidéki otthonfelújítási programot vizsgáljuk, hogyan tudjuk kiterjeszteni a nyugdíjasok részére" - fogalmazott Nagy Márton.

Nyugdíj 2025. - íme a legfontosabb tudnivalók

 

 

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk