200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hazai tulajdonú Bayer Construct Zrt. friss beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Sóskúton, ami még tovább erősíti a magyar gazdaság egyik fontos pillérének számító építőipart - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a településen a tárca tájékoztatása szerint.
A tárcavezető a Bayer Construct Zrt. fürdőszoba-összeszerelő üzem mellett, a vállalat vasbeton előregyártó, asztalos és lakatos üzemet is létrehoz, továbbá pedig a megújuló energiába történő beruházással garantálja azt, hogy egyrészt felelősségteljesen növekedik, másrészt pedig megvédi magát az energiapiacon eszkalálódó esztelen árváltozásoktól.
A projektek összértéke csaknem 12 milliárd forint, amihez a kormány 5,5 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve kétszáz új munkahely létrehozását.
Ennek a nagy beruházásnak az eredményeként itt Sóskúton most létrejön egy 12 ezer négyzetméter területű fürdőszoba-összeszerelő üzem, és a vállalat emellett vasbeton előregyártó, asztalos és lakatos üzemet is létrehoz, emellett pedig a megújuló energiába történő beruházással garantálja azt, hogy egyrészt felelősségteljesen növekedik, másrészt pedig megvédi magát az energiapiacon eszkalálódó esztelen árváltozásoktól.
Kifejtette, hogy a magyar cég mára Közép-Európa, sőt az egész kontinens egyik meghatározó építőipari és ingatlanfejlesztő konglomerátumává vált, amely az elejétől a végéig le tudja fedni az értékláncot.
Illetve rámutatott, hogy a beruházás nyomán havi nagyjából 250-300 komplett fürdőszoba legyártására nyílik majd lehetőség, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi kész lakás építése is lehetővé válik.
Hangsúlyozta, hogy a kormánynak fontos célkitűzése a magyar építőipar versenyképességének javítása, és hogy minél több olyan minőségi építőipari anyag legyen itt elérhető, amelyet hazai alapanyagokból, hazai termeléssel állítanak elő.
A magyar építőipar egy fontos pillérét jelenti a magyar gazdaságnak, 350 ezren dolgoznak benne, 8400 milliárd forintos termelési értéket tudott előállítani ez a szektor a tavalyi esztendőben
- húzta alá.
Majd arra is kitért, hogy a beruházás tovább erősíti Pest vármegye gazdasági erejét, miután az utóbbi tíz évben két és félszeresére, a tavalyi évben már 6300 milliárd forintra nőtt itt az ipari termelés, miközben a munkanélküliség a felére csökkent.
Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?