231 millió munkavállaló dolgozott az unióban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözel nyolcéves csúcsra növekedett a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben is az idei első negyedévben.
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma a 28 tagú unióban és a 19 uniós országot tömörítő euróövezetben.
Tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,3 százalékkal, az unióban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, míg éves összevetésben 1,2 százalékos, illetve 1,3 százalékos emelkedést regisztráltak.
Az Eurostat becslése szerint az idei első negyedévben 231,3 millió munkavállaló dolgozott az unióban, ebből 152,6 millió az euróövezetben. Az unióban utoljára 2008 harmadik negyedévében, az euróövezetben pedig 2008 utolsó negyedévében dolgoztak ilyen sokan.
Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,5 százalékkal Csehországban nőtt a foglalkoztatottak száma január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest, majd 1,3 százalékkal Litvánia és 1,0 százalékkal Magyarország következik. Fél százalékos csökkenést mértek Lengyelországban, valamint Görögországban, Lettországban és Hollandiában egyaránt 0,1 százalékosat.
Éves összehasonlításban Málta a listavezető 3,7 százalékkal, majd Spanyolország következik 3,2 százalékkal, Magyarország és Luxemburg a harmadik helyen osztozik, egyaránt 2,9 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 0,7 százalékosat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?