30 millió forintos eljárási bírság az Auchan-nak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását. Az Auchan jogorvoslati kérelmet nyújtott be a határozat ellen, és közölte: semmilyen jogszabályt nem sértett meg.
A szlogennek a magyar népi motívumokkal való együtt alkalmazása azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy 100 százalékban magyar terméket vásárol, azonban e termékek előállításához használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek - közölte a GVH.
A közleményben a versenyhivatal leszögezi: az eljárás során a GVH az Auchant az ügy feltárása érdekében adatszolgáltatásra kötelezte, amelynek azonban ismételt felszólítás ellenére sem tett eleget, ezért a vizsgáló 500.000 forint eljárási bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A Versenytanács az Auchan által kezdeményezett jogorvoslati eljárásban megállapította, hogy a vállalkozás olyan alaptalan hivatkozásokkal akadályozza a vizsgálatot és a tényállás feltárását, amely az Auchan árbevételével sokkal inkább arányban álló eljárási bírság kiszabását indokolja.
Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: az eljárási bírságról szóló határozattal kapcsolatban az Auchan augusztus közepén jogorvoslati kérelmet nyújtott be; meggyőződésük, hogy semmilyen jogszabályt nem sértettek.
Felidézte: az Auchan az elmúlt években mindig maximálisan együttműködött a GVH-val, támogatta a munkáját, ahhoz minden adatot a rendelkezésére bocsátott. Ez alkalommal azért tettek kivételt - fűzte hozzá -, mert úgy gondolják, hogy alapvető nézeteltérés van a GVH és az Auchan között a tavaly augusztusi hungarikum akcióban megjelent termékek megítélésével kapcsolatban.
Leszögezte: a GVH nem a tevékenység, hanem az eljárás miatt szabta ki a bírságot, mert úgy ítéli meg, hogy a cég nem szolgáltatott számára bizonyos adatokat. Az Auchan valóban nem nyújtott be több adatot, de megindokolta, hogy azoknak az eljárásban miért nincs szerepük - tette hozzá.
A kommunikációs igazgató kiemelte: jelenleg nincs hungarikum törvény, így nincs pontos meghatározása annak, hogy mi pontosan a magyar termék. Szerinte a hungarikum szóval nem kapcsolható össze, hogy kizárólag magyar tulajdonban lévő, magyar munkaerővel, magyar alapanyagból készülő termék esetében lehet csak használni. Ha lesz hungarikum jogszabály, azt maximálisan tiszteletben tartják, de jelenleg nincs ilyen - fogalmazott.
Gillemot Katalin elmondta, a GVH első, 500 ezer forintos bírságról szóló határozatát megtámadták, erre válaszul a hivatal megemelte azt 30 millió forintra, mert álláspontja szerint az adatszolgáltatás megtagadása alapos ok nélkül történt, és rosszhiszemű magatartásnak minősítette az Auchan hozzáállását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Új kommunikációs vezető az Auchannál 6 hónapja
- HR-esek figyelem: a bértranszparencia új szabályai versenyjogi csapdákat rejtenek 7 hónapja
- Állásinterjú után csend? Ezért akár milliós bírság is járhat 9 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 12 hónapja
- Czomba Sándor elmondta, mire fordít kiemelt figyelmet a munkavédelmi hatóság 1 éve
- Új ügyvezető igazgató az Auchannál 1 éve
- A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól 1 éve
- Bérfejlesztést hirdetett az Auchan 1 éve
- Év végi csiki-csuki - mely boltok tartanak nyitva december 24-én? 1 éve
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 2 éve
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?