kapubanner for mobile

Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Két lépcsőben emelkedik a dolgozók bére.

Az Auchan Magyarország az idei bérfejlesztés során két lépcsőben, összesen több mint 9,2%-kal emeli meg az alapbéreket a munkakörök legnagyobb részében - írja a vállalat közleménye.  Januárban 5%-kal, júliustól pedig további 4,2%-kal emelkedik az áruházi és a logisztikai fizikai munkakörökben foglalkoztatott munkatársak alapbére. A magasabb alapbérek a pótlékok és juttatások széles körével egészülnek ki, amelyek egyes elemeit szintén megemeli a vállalat. A szakképzettséget igénylő pozíciókban – például egy pék esetében – a szakértői szinten foglalkoztatott munkavállalók bruttó átlagkeresete meghaladja a 640 000 Ft-ot. A logisztikán mirelit területen dolgozó komissiózó munkatársak bruttó havi jövedelme pedig elérheti akár a 850 000 forintot is.

A béremelés után a legtöbb, szakképzettséget nem igénylő áruházi pozícióban az alapbérek havonta bruttó 422 000, illetve júliustól bruttó 440 000 forinttól kezdődnek. Az elérhető bruttó alapbér a pékek, cukrászok, hentesek esetében pedig 551 100 forint lesz  januártól, ami júliustól bruttó 573 800 forintra emelkedik.

A logisztikán dolgozó munkatársak alapbérből, különböző pótlékokból, bónuszokból és az egyéni teljesítményen alapuló prémiumokból álló jövedelmet kapnak. Egy mirelit komissiózó esetében a bruttó havi jövedelem így akár a 850 000 forintot is elérheti.

A jelentős alapbéremelést széles körű juttatások egészítik ki. A 12%-os dolgozói vásárlási kedvezmény éves kerete 3 millió forintra nő, így a munkatársak akár 360 ezer forint kedvezményt kaphatnak vásárlásaik után az év során. Emellett Cafeteria kártyán is biztosít a vállalat egy havi keretösszeget kollégáinak. A munkába járás költségét a jogszabályi minimum felett, kilométerenként 30 forinttal támogatja az Auchan. A kockázati élet- és balesetbiztosítás a munkatársak és családtagjaik számára a nehéz helyzetekre nyújt támogatást, csakúgy, mint a Számíthatsz ránk! program, mellyel a vállalat ingyenes életvezetési, jogi és pénzügyi tanácsadást nyújt a munkatársak és hozzátartozóiknak. 

Ehhez adódnak még az egyéb juttatások, mint például az egészségügyi szűrések, valamint a nyári tábor, a karácsonyi és az iskolakezdési támogatások. A vállalatnál eltöltött időt mindezek mellett a jubilálóknak járó jutalommal is honorálják. 

A bérfejlesztés az érdekképviseletekkel egyetértésben történik, évek óta először jött létre ennek kapcsán megállapodás a vállalat és a KASZ között.

Az Auchan Magyarország jelenleg közel 5400 embert foglalkoztat.

 

Mint annál korábban beszámoltunk, a Tesco és a Penny is béremelést jelentett be nemrég. 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek