30 százalékos munkanélküliség felé tart Görögország
Az egyik legnagyobb görög szakszervezet szerint jövőre akár 29 százalékra is nőhet a munkanélküliség a jelenlegi 24,4 százalékról.
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban júniusban: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint a mutató 24,4 százalékra nőtt a májusi 23,5 százalékról.
Egy évvel korábban 17,2 százalékot tett ki a munkanélküliség. A statisztikai adatok szerint egy év alatt több mint 320 ezren veszítették el állásukat a 11 milliós országban, a munkanélküliek száma 1,2 millió volt júniusban, 42 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az euróövezetben átlagosan 11,3 százalék volt a munkanélküliség júniusban.
A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint az idén 5 százalék körüli mértékben csökken a hazai össztermék (GDP).
Az egyik legnagyobb görög szakszervezet szerint jövőre akár 29 százalékra is nőhet a munkanélküliség, ha a kormány további megszorításokról dönt. A magánszektorban dolgozókat tömörítő GSEE szakszervezet gazdaságkutató részlegének vezetője az AP hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a görög gazdaság továbbra is lejtmenetben van. A szakértő várakozása szerint jövőre tovább gyengül a görög gazdaság, a munkanélküliek száma 1,4 millióra nő, a ráta 28-29 százalék közötti lehet. Májusban 23,1 százalék volt a munkanélküliség, a 25 év alattiak körében 54,9 százalékos rátát mértek.
November 22-én és 23-án tartják Brüsszelben a csúcstalálkozót az Európai Unió hétéves (2014--–-2020) költségvetéséről. De az unió vezetői október 18-án és 19-én is összejönnek, s akkor főként Görögország és Spanyolország lesz a fő téma.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek