kapubanner for mobile

400 milliós kormánytámogatás véd csaknem 700 munkahelyet Ajkán, Budapesten és Lőrinciben

Az Ajkai Elektronikai Zrt., a Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft., valamint a Titán'94 Szerszámkészítő és Forgácsoló Kft. összesen 1,2 milliárd forintos beruházást hajt végre. Ehhez a kormány 400 millió forint támogatást biztosít, ami 685 munkahelyet véd meg Budapesten, Ajkán és Lőrinciben.

Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztönzési programját indította el - mondta Szijjártó Pétera külgazdasági és külügyminiszter a három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén.

A kormány stratégiai célja, hogy minél több nagy nemzetközi autóipari vállalat működjön Magyarországon, másrészt minél több magyar tulajdonban lévő vállalkozás kerüljön be a nagy nemzetközi cégek beszállítói láncába. Mint mondta, az elmúlt egy évben is komoly előrelépés történt ezen a területen.

A beruházások eredményeképpen tovább nőnek a magyar autóipari beszállítói kapacitások, több magyar termék jelenik meg a nemzetközi autóiparban, és megteremtik annak lehetőségét, hogy a három vállalat túllépjen eddigi beszállítói szintjén is.

A külügyminiszter hangsúlyozta, még nem lehet múlt időben beszélni a világjárvány gazdasági hatásairól. Magyarországon napi szinten 10-15 milliárd forintnyi veszteséget okoznak a korlátozó intézkedések. A járvány gazdasági kihívásai miatti új világgazdasági korszakban rendkívüliek a körülmények, soha nem volt ilyen éles verseny a beruházásokért.

Míg a világban 42 százalékkal estek vissza a közvetlen külföldi beruházások tavaly, Magyarországon 140 százalékkal nőttek- tette hozzá Szijjártó Péter.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg az autóipari beszállító cégek határozzák meg Ajka gazdaságát. Ezek a vállalatok a legnagyobb munkaadók, mintegy 17 ezer munkahelyet biztosítanak; az Ajkai Elektronikai Zrt. 317 embernek ad munkalehetőséget.

Pópa Ferenc, a Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a műszaki gumitermékeket gyártó vállalat 280 embernek ad munkát Budapesten és 170 embernek Szatmárnémetiben, a támogatást a digitalizáció bevezetésére és automatizálásra fordítják.

Uri-Szabó Dezső, a Titán'94 Szerszámkészítő és Forgácsoló Kft. ügyvezető igazgatója közölte: az elnyert támogatással olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek a megkezdett innovációs fejlesztésekre épülve, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával jelentősen hozzájárulnak a vállalat versenyképességének megtartásához.



  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek